Pletykák szerint a CDMA és EV-DO hálózatokat üzemeletető amerikai Verizon Wireless kínálatában négymagos Exynos helyett kétmagos Qualcomm Snapdragon S4 processzorral debütálhat a Samsung idei Android csúcsmodellje, melyet egyelőre megerősíteni látszik a NenaMark2 tesztszoftver adatbázisa is. Ez persze egyelőre csupán puszta spekuláció, de az SCH-i535 sorszám egyértelműen CDMA hálózati támogatásra utal, míg az 1,5 GHz-es kétmagos Snapdragon S4 processzor és a 4G LTE hálózati támogatás a felsőbb mezőny célba vételét jelentheti. A dél-koreai gyártó esetén természetesen egyáltalán nem lenne meglepő az eltérő szolgáltatói modellek létrehozása, hiszen már korábbi készülékekből is léteztek olyan szolgáltatói vagy regionális változatok, melyek AMOLED helyett TFT kijelzővel, Exynos helyett pedig Qualcomm processzorral kerültek kiadásra.
Azóta történt
-
Snapdragon chipek a Samsung műhelyéből
A TSMC gyártási nehézségei miatt az egyik legnagyobb riválisát kérte fel a processzorai sorozatgyártására a Qualcomm.
Hír 17
Előzmények
-
A Galaxy S III jól bírja szuflával
A méretes AMOLED kijelző és a négymagos processzor ellenére is viszonylag hosszú üzemidővel bír a Samsung idei csúcsmodellje.
Hír 56
-
Galaxy S III – 50 GB Dropbox tárhellyel
A Samsung és a Dropbox együttműködésének köszönhetően a Galaxy S III vásárlók 50 GB online tárterülethez juthatnak.
Hír 38
-
Megérkezett a Samsung Galaxy S III (frissítve)
A legújabb Samsung csúcsgép: 4,8 hüvelykes HD kijelző, négymagos processzor és egy rakás új szolgáltatás jellemzi a telefont.
Bemutató 2623
-
Samsung Unpacked London - élő közvetítés
Kollégánk Londonban tartózkodik és hamarosan megismerkedhet a Samsung legújabb csúcskategóriás készülékével. Élő közvetítés.
Blogbejegyzés 582
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.