A nagyjából egy hónap múlva esedékes Mobile World Congressen a HMD Globalnak és a Nokia logós eszközöknek is jelenésük van, és bár erősen kérdőjeles, hogy a Nokia 9 már ott bemutatkozik, szó volt az új Nokia 6 és a Nokia 7 Európai premierjéről, illetve a 3310 4G-s kiszereléséről.
Kínában mutatkozott be a Nokia 7, itthon még nem kapható[+]
Az októberben bejelentett Nokia 7 eddig ugyanis leginkább Ázsiában volt elérhető 5,2"-es Full HD kijelzőjével és Snapdragon 630-as SoC-jével, ám már készül más kontinensekre is (az amerikai FCC-hez például már ellátogatott), és erre az alkalomra felturbózhatják a hardverét. Egy eddig ismeretlen és hitelességét meg nem erősíthető eszköz ugyanis a jóval erősebb, 660-as Snapdragonnal járt a Geekbench teljesítménytesztjén, 4 GB RAM kíséretében, immáron 8.0-s Androiddal. Ez a modell a Nokia 7 Plus nevet viseli, és nyilvánvalóan az eredeti modell ütősebb kiszerelése lehet.
(forrás: Geekbench) [+]
A képátló esetleges változásáról nem derült ki információ, és persze a Geekbench sem feltétlenül megbízható forrás, mert csak azt a terméknevet olvassa ki, amit a tesztkészülék megad neki, azzal meg lehet variálni. Jó lenne mindenesetre Európában egy modell a koránt sem hibátlan Nokia 6 és a villámgyors Nokia 8 közé. Ha már teljesítmény: nem voltunk elragadtatva a Nokia 2 döcögős működésétől. Juho Sarvikas szerencsére megerősítette, hogy a belépőmodell közelgő Oreo frissítése egyből 8.1-re vált az 1 GB RAM megfelelőbb optimalizálására, amitől a készülék talán használhatóbb lesz. Az Oreo Go Edition használatára nem esett hivatalos utalás.