Az elmúlt évek során több gyártó is eljátszadozott a lézerrel kivetített virtuális gombsor gondolatával, mely segítségével tetszőleges felület virtuális beviteli eszközzé varázsolható. A lézeres modul és optika helyigénye és relatíve magas fogyasztása miatt a rendszer sosem lett igazán sikeres, de maga az alapötlet ettől függetlenül továbbra is érdekes. A Mobile World Congress során a Fujitsu egy különös internettábla prototípussal rukkolt elő, mely lézeres kivetítővel nem rendelkezik ugyan, de az előlapi kamera segítségével képes felismerni az ujjak mozgását, vagyis egy nem létező billentyűzeten is lehetővé teszi a gépelést – megfelelő fényviszonyok esetén. A megoldásnak leginkább akkor lenne értelme, ha egy tetszőleges lapra, vagy magára a kijelzővédő takaró belső felületére felrajzolt gombsor képét is felismerné a rendszer, hiszen a teljesen vakon gépelés csak igen kevés felhasználó kiváltsága. A Fujitsu ennek ellenére komoly lehetőségeket lát a rendszerben, mely rövidesen táblagépekben és okostelefonokban is bevetésre kerülhet.
Előzmények
-
Arrows Tab Q582/F – Windows 8 alapokon
Több mint tíz órányi üzemidőt ígér a Fujitsu Intel Atom processzorral szerelt kecses, vízálló táblagépe.
Hír 14
-
MWC2013: 16,3 MP kamera és 5 hüvelykes Full HD kijelző a Fujitsutól
A Fujitsu is beszállt az 5 hüvelykes készülékek harcába, így piacra dobták az Arrows X F-02E-t, mely Full HD kijelzővel és 16,3 MP-es kamerával támad.
Hír 16
-
MWC2013: okostelefon és biztonság időseknek a Fujitsu által
A Fujitsu Európa számára is leleplezte a Stylistic S01-et, mely kimondottan az idősebbek számára készült, így külön vészjelző gombbal is rendelkezik.
Hír 27
-
Fujitsu Stylistic M532 - a stílus maga a tablet
Kifejezetten kecses, elegáns táblagépet dobott piacra a Fujitsu, amely hardveresen is ott van az élmezőnyben.
Teszt 37
Hirdetés
Percről percre
it Az Apple megkért egy bírót, hogy ejtse az USA igazságügyi minisztériumának és 15 amerikai államnak az ellene indított, trösztellenes perét. Azt is megmondták, hogy miért.
it Új eszközökkel ösztönözné a programozókat a Microsoft, hogy még több AI-t hozzanak el a Windowsba.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Retró játékgépet csinál egy applikáció az Apple TV-ből
ph Sokak számára teheti vonzóvá az Apple TV-t, hogy lehet rajta Commodore 64, NES vagy PlayStation 1 játékokat futtatni.
Ismét mozgásban a Kingmakers
gp Továbbra is izgatottan várjuk a játékot, amelyben a középkorba utazunk modern fegyverekkel.
A PC-ből az asztalunkra is kilép a Noctua
ph Az új HOME termékek asztali ventilátorként a felhasználókat, vagy külön szellőztetőként például erősítőket hivatottak hűteni.
Ismét elhalasztották a Life by You korai kiadásának megjelenését
gp Jövő hónapban indult volna az early access, jelenleg azonban nem tudni hogy mikor debütál a játék.
Ilyen lesz az Astor: Blade of the Monolith
gp A C2 Game Studio nemrég átnevezett játéka a tervek szerint a hónap végén debütál.
Sokkolóan drága az idei csúcs TCL tévé
ph A 114 hüvelykes képátlóval bíró 4K Mini LED QLED tévé árából egy egész korrekt autót lehet venni.
Befutott a The First Descendant legújabb fejlesztői videója
gp Napokon belül indul az utolsó nyílt béta, amelyen sajnos csak a PC-sek vehetnek részt.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- Vallás
- Yettel topik
- Motorola Moto G54 5G Power Edition - nem merül le
- WLAN, WiFi, vezeték nélküli hálózat
- Asustor NAS
- Jövedelem
- A tüntetések ellenére is bővítheti német gyárát a Tesla
- OpenWRT topic
- Júniusban Magyarországra érkezik a Tecno, a fejlődő piacok egyik kedvenc márkája
- Akvarisztika
- További aktív témák...