A Fujitsu szebb napokat is megélt már Európában, néhány évvel ezelőtt még a Siemensszel karöltve értékesítettek számos notebookot világszerte, így Magyarországon is. Mobiltelefonokat azoban nagyon kicsi számban hoznak el az öreg kontinensre, hiszen leginkább Távol-Keletre gyártanak készülékeket, ezen belül is a Japán NTT Docomo szolgáltató kínálatában lelhető fel a legtöbb Fujitsu termék. A tavalyi MWC-n egyébként már alkottak egy olyan modellt, amit mindenki tátott szájjal figyelt, ám sajnos valamit elronthattak, hiszen az eredeti ígéretek ellenére a kiállítás után sem került forgalomba Európában
Idén viszont megint durrantott a gyártó, így nem mást tekinthettünk meg az MWC-n, mint a Fujitsu Arrows X F-02E-t. A rendkívül hosszúra sikerült terméknév mögött valóban egy csúcsmasina bújik meg, elég csak a benne helyet kapó négymagos Tegra 3 chipsetre gondolni, ahol a magok egyenként maximum 1,7 GHz-ig skálázódnak. A grafikus gyorsítást az ULP GeForce végzi, az alkalmazások egyikdejű futttatását pedig 2 GB-nyi RAM segíti. Ebből következően egyértelmű, hogy a sebességre egyáltalán nem lehet panasz, még úgy sem, hogy az előlapon elterülő 5 hüvelykes kijelző 1920 x 1080 pixel (Full HD) felbontással bír, ami tényleg nagyon szép, színhű és nem utolsó sorban nagyon éles képet produkál.
Az Adnroid 4.1.2 Jelly Bean operációs rendszeren nyugvó készülék igazán megkapó külsővel rendelkezik, előlapi fizikai gombokkal pedig nem szerelték fel, helyette a képernyőre helyezték el a virtuális vezérlőbillentyűket. Tartogat viszont még egy nagy durranást az F-02E, méghozzá a hátlapon megfigyelhető 16,3 megapixeles kamerát, melynek képminőségéről eddig ugyan nem jelentek meg tesztképek, ám a japánoktól megszokott módon minden bizonnyal nem lesz számottevő gond az elkészített alkotások színvonalától. A hátlap alá szerelt akkumulátor 2420 mAh-s kapacitású, mely a Fujitsu szerint másfél napig képes életben tartani a készüléket. Ezeken felül természetesen adatkommunikációs képességek terén sincs szégyenkeznivalója a gyártó legújabb zászlóshajójának, ugyanis beszerelték például a 802.11a/b/g/b szabványt támogató WiFi modult, egy LTE modemet, egy A-GPS egységet és egy 4.0-s Bluetooth chipet is. Várható megjelenésről nem esett szó, reméljük most jobban kijön majd a lépés a Fujitsunak.