A Google saját levelező rendszere hagyományos böngészővel megnyitva eddig is kínált lezárás, azaz „mute” funkciót, melynek segítségével bizonyos levélváltásokat úgy lehet archiválni, hogy a hozzájuk érkező válaszlevele is azonnal archiválásra kerülnek, vagyis egyáltalán nem jelennek meg a bejövő postafiókban. Az ilyen levelek azonban nem kerülnek törlésre, és a keresőmezőben az „is:muted” szűrőfeltétellel továbbra is elérhetőek maradnak. A Gmail mobil változata Apple iPhone és Android alapú modellek számára mostantól elérhetővé tette ugyanezen funkciót. Az új funkciók eléréséhez nincs szükség szoftver telepítésére, hiszen a mobil nézet a böngészőből aktiválható az offline levélelérés funkciókkal együtt.
Azóta történt
-
Hamarosan beindul a Google Voice
Hamarosan elérhető lesz az előfizető valamennyi telefonszámát összefogó, ingyenes hívásokkal, hívótól függő hangposta bejelentkezéssel és a hangüzeneteket automatikusan szöveggé alakító funkciókkal kecsegtető Google Voice.
Hír 3
-
Gmail Push iPhone és WM modellekre
Mostantól iPhone és Windows Mobile alapú készülékekre is elérhető a Google Sync Push Gmail szolgáltatása.
Hír 18
Előzmények
-
Google: Sikeres lesz idén az Android
A Google vezetője szerint idén igen komoly teret fog meghódítani az Android.
Hír 12
-
Elérhető a Google Maps v3.0.1
Windows Mobile és Symbian alapú készülékekre is elérhető a számos javítással kecsegtető új Google Maps.
Hír 4
-
Offline funkciókkal bővült a GMail
Offline levélírással és olvasással kecsegtet a GMail mobile Android és iPhone készülékeken elérhető változata.
Hír 6
-
Google Maps és a Latitude
A Google Maps újabb helyfüggő szolgáltatása révén a közelben lévő barátok megkeresése is rendkívül egyszerűvé válhat.
Hír 1
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Futás, futópályák
- Nem indul és mi a baja a gépemnek topik
- Apple asztali gépek
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Alkoholista nevelde
- Milyen SSD-t vegyek?
- eFootball
- Reklámblokkolók topikja
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- Büszke apukák és anyukák topikja
- További aktív témák...