A Google bemutatta Latitude névre keresztelt szolgáltatását, mely a Google Maps kiegészítéseként a saját tartózkodási hely megosztására és a barátok felkutatására használható. A Google nagy figyelmet szentelt a személyiségi jogok maximális védelmére, így a barátok és ismerősök elérése bármikor korlátozható, illetve akár hamis koordináták megadására is van lehetőség akár asztali böngésző, akár telefon használata esetén. Persze az alapötlet nyilván az, hogy a szoftver segítségével könnyebben egymásra bukkanhatnak a közelben tartózkodó ismerősök, vagyis a spontán találkozások lehetősége nagymértékben megnövelhető lehet. A Google Maps Latitude kiegészítése BlackBerry, Series 60 és Windows Mobile eszközök számára érhető el jelenleg, valamint a Google Android RC33 firmware alapfunkcióként is tartalmazza a szolgáltatást. Habár a Google Latitude magyar nyelven is elérhető, hazánk egyelőre nem szerepel a támogatott országok között.
Azóta történt
-
Elérhető a Google Maps v3.0.1
Windows Mobile és Symbian alapú készülékekre is elérhető a számos javítással kecsegtető új Google Maps.
Hír 4
-
Gmail Mobile beszélgetések lezárásával
Az iPhone és Android modellek számára elérhető Gmail verzió immáron beszélgetések lezárására is képes.
Hír 7
-
Hamarosan beindul a Google Voice
Hamarosan elérhető lesz az előfizető valamennyi telefonszámát összefogó, ingyenes hívásokkal, hívótól függő hangposta bejelentkezéssel és a hangüzeneteket automatikusan szöveggé alakító funkciókkal kecsegtető Google Voice.
Hír 3
-
Google Latitude iPhone-ra is
A közelben tartózkodó barátok felkutatását segítő Google Latitude webes alkalmazásként vált elérhetővé iPhone-ra.
Hír 16
Előzmények
-
Google Maps Editor Androidra
A Google elérhetővé tette My Maps Editor alkalmazását a T-Mobile G1 mobiltelefonra.
Hír 0
-
Google utcai nézet S60 és WM mobilokra
Immáron Symbian Series 60 és Windows Mobile platformra is elérhető a Google Maps utcai nézetes változata.
Hír 7
-
Utcai nézetes Google Maps iPhone-on
Az Android alapú T-Mobile G1 egyik izgalmas funkciója hamarosan iPhone-on is elérhető lesz.
Hír 24
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
- Fortnite - Battle Royale & Save the World (PC, XO, PS4, Switch, Mobil)
- Vezetékes FEJhallgatók
- Politika
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Sorozatok
- eMAG/edigital vélemények - tapasztalatok
- Óvodások homokozója
- Milyen routert?
- Xbox Series X|S
- További aktív témák...