A konkurens megoldásoktól eltérően az ARM processzor köré épülő Surface táblagépek közül a legkisebb is 32 GB belső tárhelyet kapott, ám mint kiderült, ebből sajnos a felhasználók aligha profitálhatnak. A Microsoft oldalán elérhető kérdések és válaszok rovatból egyértelműen kiderül, hogy a Windows RT operációs rendszer, az Office RT irodai csomag és az előre telepített további alkalmazások 8 GB helyet igényelnek, mely mellé egy 5 GB-os rendszer helyreállító partíció is lefoglalásra került. A 32 GB belső memóriából tehát valójában majdnem csak a fele érhető el, míg a 64 GB-os modell az bekapcsolás után 45 GB szabad helyet mutat. Az operációs rendszer magas helyigénye persze nem feltétlenül probléma, a rendszer egyszerű, mindig kéznél lévő helyreállítási lehetősége pedig kifejezetten vonzó lehet, ám a konkurens modellek adatlapjainak közvetlen összehasonlításakor fontos tudni, hogy míg az Apple és a Google mobil platformjai csupán 3-4 GB-os területe foglalt, addig a Microsoft megoldása ennek négyszeresét igényli.
Azóta történt
-
Jönnek az óriás WP8 mobilok és mini táblagépek?
Pletykák szerint a Microsoft is a hatalmas mobilok és kisebb táblagépek növekvő népszerűségét szeretné meglovagolni.
Hír 74
-
Jönnek az olcsóbb Windows 8 hibridek?
A DigiTimes szerint a Microsoft és Intel pénzügyi támogatással is segíthetik a hibrid táblagépek térnyerését.
Hír 18
-
A Surface 2017-ig támogatott marad
A Microsoft hosszú távú terméktámogatást ígért a Windows RT alapokon nyugvó táblagép vásárlóinak
Hír 53
-
Drágán kezd a Surface Pro
A Microsoft legjobban felszerelt internettáblája egy híján ezer dollárba kerül.
Hír 161
Előzmények
-
Élő közvetítés a Microsoft sajtótájékoztatójáról
Kid's corner, data sense és Jessica Alba: a Microsoft hétfőn indította útjára a Windows Phone 8-at.
Élő közvetítés 431
-
Összeolvad a Windows és Windows Phone
Bill Gates szerint az egyre több közös megoldás után lényegében eggyé válik a telefonos és táblagépes platform.
Hír 32
-
Kiapadtak a Surface készletek
Alig néhány órával az előrendelés kezdete után teljesen elfogyott a Microsoft táblagépe.
Hír 113
-
Surface RT – újabb reklámfilmek
A közelgő premier előtt újabb Windows 8 táblagép kedvcsinálóval rukkolt elő a Microsoft.
Hír 35
Hirdetés
Percről percre
ph Egy olcsóbb és egy drágább verziót is kipróbáltunk az MSI belépőszintre pozicionált játékos noteszgépéből.
it A Foxconn is azon cégek között van, amelyet megkértek Vietnámban, hogy jelentősen csökkentse az áramfogyasztását.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Ezért jött hardveres sugárkövetés nélkül a Hellblade II
ph A Microsoft saját nagy címe ötközött bele először a DirectX Raytracing masszív limitációjába.
Steamre tart a Kingdom Hearts sorozat
gp Jövő hónaptól végre a Valve áruházából is beszerezhetjük az ismert szériát.
Aktívan készül az LPDDR6 és DDR6 szabvánnyal a JEDEC
ph Egyelőre még egyik opció sincs véglegesítve, de a várható sebesség körvonalazódik.
Teaser traileren a Delta Force: Hawk Ops
gp A rövid betekintés után a jövő hónapi Summer Game Festen láthatunk további részleteket a játékról.
Konzolokra is megjelent a System Shock Remake
gp A premier alkalmából egy launch trailert is kaptunk a készítőktől.
Egy termékcsaládra korlátozza az Auto SR-t a Microsoft
ph Az automatic super resolution még a Qualcomm megoldásain belül is csak egy sorozathoz lesz kötve.
Bemutatkoztak a Microsoft aktuális Surface gépei
ph A Surface Laptop és Pro érkező iterációi a 45 TOPS-os NPU-val érkező Snapdragon X platformra épülnek.