Az előrendelési oldalak megnyitásával a Microsoft hivatalosan is beszállt a táblagép bizniszbe, melyben természetesen nem a partnereivel, hanem legnagyobb riválisával szeretne hadba szállni. A két beazonosított „célpont” minden kétséget kizáróan a telefonok és asztali számítógépek piacán is jellévő Apple, valamint a szolgáltatások, mobilok és táblagépek terén is egyre veszélyesebbé váló Google. Az ARM processzorok köré épülő Surface RT táblagépek piaci premierjének előkészítésére a Microsoft nemrég újabb reklámfilmekkel rukkolt elő, melyek ezúttal a készülék dizájnjának bemutatása helyett az alkalmazásokra és szolgáltatásokra helyezi a hangsúlyt.
Azóta történt
-
Kiapadtak a Surface készletek
Alig néhány órával az előrendelés kezdete után teljesen elfogyott a Microsoft táblagépe.
Hír 113
-
Összeolvad a Windows és Windows Phone
Bill Gates szerint az egyre több közös megoldás után lényegében eggyé válik a telefonos és táblagépes platform.
Hír 32
-
Saját telefondizájnt tesztel a Microsoft
Egyelőre közel sem biztos, hogy sorozatgyártásba kerül az amerikai szoftveróriás saját mobilja.
Hír 54
-
Hatalmas helyigényű a Windows RT
A Surface táblagépek belső tárhelyéből 13 GB-ot emészt fel az operációs rendszer és a helyreállító partíció.
Hír 101
Előzmények
-
Előrendelhető a Microsoft Surface RT
Az előrendelés kezdete után néhány órával már elkezdtek kiapadni a Microsoft első Windows 8 RT táblagépének raktárkészletei.
Hír 119
-
A Microsoft több saját eszközt akar
Az amerikai szoftveróriás vezetője az Xbox jattékkonzol és Surface táblagép mellett további saját eszközöket is szeretne.
Hír 41
-
Windows Phone 8 – október 29-én
A Microsoft Londonban mutatja be a teljes pompájában az új telefonos operációs rendszerét.
Hír 28
-
Microsoft Surface RT – 350 dollárért
Várhatóan mégis jóval az Apple megoldásai alá pozicionálja az ARM processzor köré épülő táblagépét a Microsoft.
Hír 76
Hirdetés
Percről percre
it Ilya Sutskever nem csak az OpenAI társalapítója, a vezető tudósa is volt – most távozik a ChatGPT fejlesztőjétől.
it Vizsgálatot indított az USA közlekedésbiztonsági hatósága a Waymo robotautók váratlan viselkedése miatt.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Íme az Assassin's Creed Shadows első előzetese
gp A teljes játék novemberben érkezik, az előrendelések már elindultak.
Yakuzás játékkal teszi vonzóbbá VGA-it az ASUS
ph A GeForce és a Radeon megoldásokhoz is elérhető a promóció.
Az ASRock kicsit megnyirbálta az egyik R-DIMM-es alaplapját
ph Az inteles deszka egyebek mellett szakít a Thunderbolt 4-gyel, a Wi-Fi 6E-vel, az egyik übergyors LAN-nal és a fixált I/O pajzzsal.
30 TB-ot meghaladó HDD-ket demonstrál a Toshiba
ph Az egyik HAMR, a másik MAMR technológiával éri el a komoly tárkapacitást.
Jövő év őszén jön a Mortal Kombat mozifilm folytatása
gp A folytatásban felbukkan végre Johnny Cage is, akit Karl Urban alakít majd.
Dobozos verziót kapnak az IGP nélküli AMD Ryzenek
ph A 8000F-es sorozat ezzel bárki számára beszerezhetővé vált.
Vigor - Alig egy nap múlva PC-n is elérhető lesz a korai kiadás
gp Néhány év késéssel újabb platformra is megkapjuk a játék early access változatát.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- CASIO órák kedvelők topicja!
- ArmA 3 - This Is War
- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- Dimensity 8250-ként hasznosítja újra a Dimensity 8200-at a MediaTek
- Fotók, videók mobillal
- Folytatja a leépítéseket a Tesla
- E-roller topik
- Gitáros topic
- 242 millió dolláros szabadalomsértési ügybe keveredett a Microsoft Cortanája
- Politika
- További aktív témák...