A feltételezésekkel ellentétben a Series 40 platform fejlesztők előtti teljes megnyitása egyelőre nem került bejelentésre, noha Marco Argenti, a Nokia fejlesztői kapcsolattartásért felelős vezetője már júniusban megerősítette, hogy a Qt keretrendszer a „következő milliárd” projekt szerves része lesz. A frissen leleplezett „Asha” modellek tehát továbbra is csak Java, Falsh és Web alkalmazások futtatására alkalmasak, bár az 1 GHz-es processzorral és megnövelt belső memóriával szerelt Nokia 303 és 300 számára mostantól látványosabb 3D játékok is készülhetnek. A Nokia 201 és 200 a villámgyors processzor és érintőkijelző helyett a mérsékelt árra fókuszál, mely révén a fejlődő világ számára is elérhetővé válhat a színes kijelző, QWERTY gombsor és az internet használata. Ez utóbbit az Opera Mini alapkoncepciójából építkező Nokia Browser is segíti, mely 90 százalékkal kisebb adatforgalom mellett jóval gyorsabb letöltést tesz lehetővé. Az alábbi videók közül az utolsó a Windows Phone életérzést hirdeti, mely a mindennapokat is változatossá teheti.
Azóta történt
-
Nokia: Víztaszító bevonat mobilokra
A finn gyártó új víztaszító nanotechnológiás bevonatáról szó szerint leugranak a vízcseppek.
Hír 18
-
Előrendelési rekordot döntött a Lumia 800
Az angol Orange szerint az összes eddigi Nokia készülék közül a Lumia 800 a legkeresettebb.
Hír 97
-
Nokia Asha 200 az FCC oldalán
A hírközlési hatóságok jóváhagyása után rövidesen piacra kerülhet a Nokia alacsony árfekvésű QWERTY mobilja.
Hír 7
-
Mobilarena TV: Megérkezett a Nokia Lumia 710
A Nokia Lumia 800 testvére ugyanúgy WP 7.5-ös rendszerre épül, de gyengébb kijelzővel és kamerával érkezik. Cserébe olcsóbb.
MA!TV 208
Előzmények
-
Nokia Asha 200 és 201 – Két SIM és QWERTY
Két hálózat egyidejű elérésére is alkalmas a Nokia új, teljes QWERTY gombsorral szerelt, alacsony árfekvésű mobilja.
Hír 29
-
Nokia Asha 300 – Érintőkijelző, HSPA és 1 GHz-es processzor
Villámgyors processzorral, reziszítv érintőkijelzővel, 5 megapixeles kamerával és HSPA támogatással érkezik a Nokia Asha 300.
Hír 32
-
Nokia Asha 303 – Érintőkijelző, QWERTY és 1 GHz-es processzor
Szélsebes processzorral, kapacitív érintőkijelzővel, teljes billentyűzettel, HSPA támogatással, WLAN modullal és Angry Birds játékkal érkezik a Series 40-alapú Nokia Asha 303.
Hír 43
Hirdetés
Percről percre
it 2050-ig 35-50 százalékkal kell fokozni Japán áramtermelését, méghozzá az AI és a chipgyárak növekvő igényei miatt.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
PlayStation Plus 2024 Extra/Premium - A teljes májusi lista
gp A Sony leleplezte, hogy az elkövetkező időszakban milyen játékokat kapnak, akik a drágább előfizetést választják.
Lifestyle tévét dob piacra a Hisense
ph A Canvas TV koncepciója nagyon hasonlít a Samsung The Frame készülékére.
Íme az Assassin's Creed Shadows első előzetese
gp A teljes játék novemberben érkezik, az előrendelések már elindultak.
Yakuzás játékkal teszi vonzóbbá VGA-it az ASUS
ph A GeForce és a Radeon megoldásokhoz is elérhető a promóció.
Az ASRock kicsit megnyirbálta az egyik R-DIMM-es alaplapját
ph Az inteles deszka egyebek mellett szakít a Thunderbolt 4-gyel, a Wi-Fi 6E-vel, az egyik übergyors LAN-nal és a fixált I/O pajzzsal.
30 TB-ot meghaladó HDD-ket demonstrál a Toshiba
ph Az egyik HAMR, a másik MAMR technológiával éri el a komoly tárkapacitást.
Jövő év őszén jön a Mortal Kombat mozifilm folytatása
gp A folytatásban felbukkan végre Johnny Cage is, akit Karl Urban alakít majd.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- BestBuy ruhás topik
- Milyen HASZNÁLT notebookot vegyek?
- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Fotók, videók mobillal
- ArchiCAD és Artlantis topik
- Samsung Galaxy S24 - nos, Exynos
- Gitáros topic
- Android szakmai topik
- Robot fűnyírók
- További aktív témák...