A korábbi ígéretének megfelelően a finn gyártó a kétkártyás mobilok világában is újabb lépést tett előre, hiszen a frissen leleplezett Asha 200 a mérsékelt árfekvése ellenére méretes kijelzőt és teljes QWERTY gombsort is kapott. A Series 40 alapokon nyugvó jövevény az ár alacsonyan tartása érdekében a sorozat többi tagjánál gyengébb processzor köré épül, de a fejlődés jegyében 2,4 hüvelykes, 320x240 képpontos megjelenítőt, QCIF videók rögzítésére alkalmas 2 megapixeles fixfókuszos kamerát, EDGE átviteli képességet, Bluetooth 2.1 modult, 64 MB belső memóriát, microSDHC bővítőhelyet és 7 órányi beszélgetést biztosító 1430 mAh kapacitású akkumulátort kapott. A grafit, zöld, kék, víz kék, gyöngy fehér, világos rózsaszín, rózsaszín és narancssárga árnyalatokban kiadásra kerülő Nokia Asha 200 hagyományos, egy SIM-es változatban is piacra kerül, mely 37 napos készenléti időt biztosító 1320 mAh kapacitású akkumulátort, erősebb hangszórót és jobb FM rádiót kapott. A 115,4x61,1x14 milliméteres és 105 grammos Nokia Asha 200 és 201 várható ára nettó 60 euró, azaz hazai áfával számolva bruttó 22 000 forint körül alakul.
Nokia Asha 200 és 201 – Két SIM és QWERTY
- Írta: (An)Dante
- Forrás: Mobilarena
- Kapcsolódó cégek:
- Nokia
Azóta történt
-
Hivatalos Nokia Asha reklámfilmek
Az Asha és Lumia modellek bejelentésével együtt megérkeztek a készülékek bemutató kisfilmjei is.
Hír 8
-
Miért épp Lumia és Asha?
A finn gyártó névválasztását intenzív kutatómunka előzte meg, így a spanyol nyelvből kikopott pejoratív jelentés nem lehet probléma.
Hír 26
-
Nokia Asha 200 az FCC oldalán
A hírközlési hatóságok jóváhagyása után rövidesen piacra kerülhet a Nokia alacsony árfekvésű QWERTY mobilja.
Hír 7
-
Készül az új Nokia Asha sorozat
Három új taggal bővül az okostelefonokhoz hasonló szolgáltatásokkal kecsegtető Nokia Asha termékvonal.
Hír 8
Előzmények
-
Nokia Asha 300 – Érintőkijelző, HSPA és 1 GHz-es processzor
Villámgyors processzorral, reziszítv érintőkijelzővel, 5 megapixeles kamerával és HSPA támogatással érkezik a Nokia Asha 300.
Hír 32
-
Nokia Asha 303 – Érintőkijelző, QWERTY és 1 GHz-es processzor
Szélsebes processzorral, kapacitív érintőkijelzővel, teljes billentyűzettel, HSPA támogatással, WLAN modullal és Angry Birds játékkal érkezik a Series 40-alapú Nokia Asha 303.
Hír 43
Hirdetés
Percről percre
it Az Apple megkért egy bírót, hogy ejtse az USA igazságügyi minisztériumának és 15 amerikai államnak az ellene indított, trösztellenes perét. Azt is megmondták, hogy miért.
it Új eszközökkel ösztönözné a programozókat a Microsoft, hogy még több AI-t hozzanak el a Windowsba.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Retró játékgépet csinál egy applikáció az Apple TV-ből
ph Sokak számára teheti vonzóvá az Apple TV-t, hogy lehet rajta Commodore 64, NES vagy PlayStation 1 játékokat futtatni.
Ismét mozgásban a Kingmakers
gp Továbbra is izgatottan várjuk a játékot, amelyben a középkorba utazunk modern fegyverekkel.
A PC-ből az asztalunkra is kilép a Noctua
ph Az új HOME termékek asztali ventilátorként a felhasználókat, vagy külön szellőztetőként például erősítőket hivatottak hűteni.
Ismét elhalasztották a Life by You korai kiadásának megjelenését
gp Jövő hónapban indult volna az early access, jelenleg azonban nem tudni hogy mikor debütál a játék.
Ilyen lesz az Astor: Blade of the Monolith
gp A C2 Game Studio nemrég átnevezett játéka a tervek szerint a hónap végén debütál.
Sokkolóan drága az idei csúcs TCL tévé
ph A 114 hüvelykes képátlóval bíró 4K Mini LED QLED tévé árából egy egész korrekt autót lehet venni.
Befutott a The First Descendant legújabb fejlesztői videója
gp Napokon belül indul az utolsó nyílt béta, amelyen sajnos csak a PC-sek vehetnek részt.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- Eredeti játékok OFF topik
- ASUS routerek
- Milyen belső merevlemezt vegyek?
- Végre bemutatkozott a Pixel 8 és a Pixel 8 Pro
- Robotporszívók
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Google Pixel 6/7/8 topik
- Autós topik
- Júniusban Magyarországra érkezik a Tecno, a fejlődő piacok egyik kedvenc márkája
- Kínai, és egyéb olcsó órák topikja
- További aktív témák...