Hirdetés

Hivatalosan is bemutatkozott az elektromos VW kisbusz, az ID.Buzz

Nagy meglepetés nincs, ez a Volkswagen MEB platformjára épített eddigi legnagyobb jármű, amely az eredeti Transportert idézi meg.

Két koncepció után bemutatta a Volkswagen az ID.Buzz névre keresztelt kisbuszt, amely egyszerre retró és modern, ráadásul láthatóan igyekeztek az elektromos MEB platform összes előnyét kihasználni, hogy relatív rövid mérete ellenére az ID.Buzz helykínálata tágas maradhasson. Erőátvitel szempontjából nincs meglepetés, a 204 lóerős motort ismerjük már más ID-modellekből is, a fedélzeti rendszer is pont az, amit az ID.3-ban és az ID.4-ben megtapasztalhattunk.


[+]

Kezdetben az ID.Buzz a rövidebb tengelytávval lesz kapható (2,88 m), az autó teljes hossza 4712 mm, ami rövidebb, mint a legutóbbi Transporter hasonló kiterjedése. Ezzel együtt a fordulókör csupán 11,1 méteres, ami miatt egész jól manőverezhető városi környezetben is. A padló teljesen sík, a 77 kWh-s akkupakk alatta lakik, egyelőre nincs hivatalos WLTP adat, de valahol 300 és 400 kilométer között lehet a hatótáv. A rövidebb tengelytáv öt üléses kivitelt jelent, egyelőre a családibb verzióra még várni kell, az vélhetően 2023-ban érkezik, így viszont a mostani ajánlat (amely májustól rendelhető elő és ősszel szállítják) bődületes méretű csomagteret ígér (1121 liter), ledöntött ülésekkel pedig tényleg majdnem mindent elnyel (2205 liter).


[+]

Készül egy Cargo kivitel is áruszállítási célokra, ez valamivel talán visszafogottabb, de szintén kaphat kétszínű fényezést, itt 4 köbméteres raktérről szól a fáma, 600 kilogrammos terhelhetőséggel. Belül a többi ID autóból ismerős rendszer fog dolgozni a szokásos elrendezéssel (kisebb kijelző a kormány mögött, nagyobb tablet a közepkonzolnál), a burkolat környezetbarát (újrahasznosított PET palackból készült a tető és az üléskárpit), a jármű pedig folyamatosan online van, OTA frissítésekkel és V2X technológiával, amit a Volkswagen Car2X-nek nevez. Erről elég részletesen írtunk már itt.


[+]

Fontos, hogy a tölthetőség kapcsán is történtek fejlesztések, AC-n 11 kW-os a maximális töltési sebesség, ha van három fázis, villámtöltőnél 170 kW-os tempó is elérhető korlátozott ideig, ideális körülmények és megfelelő töltőoszlop mellett 5%-ról 80%-ra 30 perc alatt fel lehet tölteni az autót. Sőt, az ID.Buzz támogatja a hálózatra való visszatöltés opcióját is, amivel a jármű kvázi egy guruló külső akkumulátorrá avanzsál, amiről mondjuk a hétvégi ház energiaellátása is megoldható - persze ehhez az ingatlanon sem árt elvégezni egy elektronikai modernizációt.


[+]

Árat és hazai elérhetőséget egyelőre nem tudunk, ez majd a májusi előrendelés előtt fog kiderülni, de remélhetőleg még az idei évben nyílik lehetőségünk arra, hogy kipróbáljuk napi használatban is.

Előzmények

  • Képeken az ID.Buzz beltere

    Március 9-én mutatkozhat be a Volkswagen retró kisbusza elektromos meghajtással.

  • Volkswagen ID.4 menetpróba

    Nem ez lesz az év legemlékezetesebb villanyautója, legnagyobb erényei a belső méreteiből erednek, viszont mindent tud, amire egy átlagfelhasználónak szüksége lehet, és bőséges a hatótávja is.

  • Volkswagen ID.3 menetpróba

    A legfontosabb Volkswagen lehetne, mert villanyautónak tervezték, globálisan értékesítik, vadiúj fedélzeti rendszert kapott és egy új korszakot jelöl. Illetve szeretne jelölni.

Hirdetés