Az Apple zárt ökoszisztémájának tagadhatatlan előnye, hogy az egy kézben lévő hardveres és szoftveres fejlesztéseknek köszönhetően a platformfrissítések a hivatalos premiert követően valamennyi felhasználó számára gyakorlatilag azonnal elérhetővé válnak. Az Android-alapú készülékek esetén ugyanakkor nem ritkák a több hónapos, vagy akár teljes éves késések sem és persze olyan is előfordul, hogy a hardveres előírásoknak való megfelelés ellenére sem kapja meg egy-két modell a frissítést, mert a gyártónak egyszerűen nem éri meg az erőfeszítést. A Chitika iOS 6 letöltési statisztikája ennek megfelelően nem okozhat komoly meglepetést, hiszen az iPhone felhasználók 60 százaléka már szeptember vége előtt telepíthette az új verziót. Az iPad és iPod touch sorozat esetén az operációs rendszer térnyerése közel sem ilyen gyors, hiszen számos korábbi verzióra nem is lehet telepíteni az új verziót.
Azóta történt
-
Google Street View – a böngészőben
A Google nem tervez natív térképszoftvert az iOS 6 számára, ám a böngészőben elérhető változatot folyamatosan bővíti.
Hír 13
Előzmények
-
Megrövidítheti az üzemidőt az iOS 6
Felhasználói visszajelzések szerint az iPhone 4 és 4S akkumulátorának gyors merülését okozhatja az iOS 6 rendszerfrissítés.
Hír 124
-
Apple iPhone 5 - öt lett S
Megújult, sokat változott, megnyúlt és vékonyodott, de vajon megőrzi-e piacformáló és vezető szerepét a sorrendben hatodik iPhone, amely a 4S-t váltja?
Teszt 8187
-
Gyermekbetegségekkel küzd az Apple Maps
Az iOS 6 térképes megoldása pontosság, teljesség és szolgáltatás terén is komoly visszalépést jelent, melyet a konkurencia sem hagyott szó nélkül.
Hír 83
-
Élő tudósítás az Apple sajtótájékoztatójáról
Az Apple este hét órakor lerántja a leplet a legújabb iPhone készülékről; a bejelentést mi is élőben követjük majd.
Helyszíni riport 1992
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.