Az ABI Research szerint a „phablet” mobilok, vagyis az okostelefonok és internettáblák határmezsgyéjén elhelyezkedő készülékek forgalma a tavalyi lassú indulás után idén akár tízszeresére is bővülhet, mely tendencia a következő néhány év során várhatóan nem is mutat majd mérséklődést. A piackutató szerint a 4,6 és 5,5 hüvelyk közötti képátlóval rendelkező mobilok egészen más felhasználói élményt biztosítanak, mint a hagyományos, 3,5 és 4 hüvelyk közötti társaik. Ezen eszközök a táblagépeknél jóval könnyebben hordozhatóak, miközben a kisebb mobiloknál kényelmesebb böngészést, olvasást, videózást, képnézegetést vagy játékhasználatot tesznek lehetővé. Ennek megfelelően a Galaxy Note, az LG Vu és más hasonló XXL-es okostelefonok a 7 hüvelykesnél kisebb kijelzőjű médiatáblák közvetlen kihívójává válhatnak, akárcsak a Samsung frissen leleplezett aduásza, a Galaxy S III.
Előzmények
-
A többség alig vásárol szoftvereket
Az ABI Research elemzése szerint a telefontulajdonosok hetven százaléka alig költ alkalmazásokra, három százaléka viszont rengeteget.
Hír 45
-
LG Optimus Vu – fehérben is
Dél-Koreában debütált a szokásosnál szélesebb öt hüvelykes megjelenítővel szerelt LG okostelefon hófehér kiadása.
Hír 18
-
Galaxy blog: A Galaxy Note eladási adatai
A dél-koreai gyártó telefon-táblagép hibridje átlépte az 5 milliós eladott példányszámot.
Blogbejegyzés 37
-
Galaxy blog: A Galaxy Note és az Android 4.0 története
Avagy mire számíthatunk az Ice Cream Sandwich frissítés megjelenése után?
Blogbejegyzés 26
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- Nvidia GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- EA Sports WRC '23
- Milyen okostelefont vegyek?
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- GoPro Topic
- Fotók, videók mobillal
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- Víztisztító berendezések
- Huawei Watch Fit 3 - zöldalma
- Konteó topic
- További aktív témák...