Az Engadget értesülései szerint az Oppo mellett a Lenovo is Full-HD kijelzővel szerelt okostelefon bemutatását tervezi Kínában, mely a kiemelkedő műszaki paraméterek helyett inkább a két hálózat egyidejű elérésével kíván domborítani. A készülék részletes adatlapja egyelőre nem ismert és a 1080 x 1920 képpontos megjelenítőről is csupán annyit tudni, hogy a Sharp és a JDI szállítja, és valahol 4,5 ér 5,5 hüvelyk közötti lesz. A kínai Webio csevegőoldalon megosztott információk szerint a Lenovo saját felületével érkező készülék formaterve már végleges formát öltött, és ezzel együtt meg is kezdődött a készülék tesztelése.
Azóta történt
-
Sharp SH930W – Full-HD kijelzővel
Oroszországban november elejétől lesz kapható az NTT docomo számára készített AQUOS mobil kissé visszametszett változata.
Hír 26
-
Oppo Find 5 – december 12-én
Pekingben mutatja be három hét múlva az „ötödik elemet” az Oppo.
Hír 64
-
Oppo Ulike 2 – 5 megapixeles előlapi kamerával
Digitális sminktükörként is funkcionálhat az Oppo kifejezetten hölgyeknek szánt mobilja.
Hír 27
-
Lenovo P770 – óriási akkumulátorral
A Motorola RAZR MAXX akkumulátoránál is nagyobbat préselt bele legújabb okostelefonjába a Lenovo.
Hír 128
Előzmények
-
HTC Deluxe – Full-HD kijelző Európának?
Az Egyesült Államok és Japán után rövidesen Európa számára is elkészül az első Full-HD megjelenítővel felvértezett okostelefon.
Hír 65
-
DROID DNA – hivatalosan is
Bemutatkozott az öthüvelykes Full-HD kijelzővel és négymagos Qualcomm Snapdragon Pro processzorral felvértezett HTC csúcsmobil.
Hír 98
-
Jönnek a Full-HD Super AMOLED kijelzők
A Samsung jövőre kezdheti meg a minden korábbinál nagyobb felbontású szerves megjelenítők sorozatgyártását.
Hír 63
-
HTC DROID DNA – öthüvelykes góliát
A hivatalos premier előtt megmutatta magát a tajvani gyártó második Full-HD kijelzős óriásmobilja.
Hír 55
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Honor 90 - modellalkat
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Visszavonta az Intel és a Qualcomm Huawei-hez kiadott exportlicencét az USA
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Google Pixel 6/7/8 topik
- Fotók, videók mobillal
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Android másképp: Lineage OS és társai
- NVIDIA GeForce RTX 4060 / 4070 S/Ti/TiS (AD104/103)
- OnePlus 8T – fazonigazítás
- További aktív témák...