Tony Chen, az Oppo első embere úgy tűnik, hogy nagyon szereti a számmisztikát. Az „ötödik elem” néven említett Find 5 bejelentési dátuma ennek megfelelően nem is lehetne más, mint háromszor tizenkettő, vagyis 2012. december 12. A Pekingben debütáló készülék pontos specifikációja egyelőre nem ismert, de az már biztosra vehető, hogy hüvelykenként 441 képpont megjelenítésére alkalmas 5 hüvelykes Full-HD kijelzőt és négymagos Qualcomm Snapdragon S4 Pro processzort kapott. Az Oppo új modellje először csak Kínában lesz elérhető, de a gyártó már korában is jelezte, hogy nemzetközi piacok felé való nyitáson is munkálkodik. Ehhez azonban a viszonteladók és szolgáltatók megnyerésén túl megfelelő szervizhálózat kiépítése is szükséges.
Azóta történt
-
Oppo Ulike 2 – 5 megapixeles előlapi kamerával
Digitális sminktükörként is funkcionálhat az Oppo kifejezetten hölgyeknek szánt mobilja.
Hír 27
-
Oppo Find 5 – Kínán kívül is
A Nagy Falon kívül is piacra kerül az Oppo Full-HD kijelzővel és négymagos processzorral szerelt csúcsmobilja.
Hír 31
-
Beindult a Finder 5 nemzetközi oldala
Az Oppo készülékének formális bejelentése előtt vált elérhetővé az angol nyelvű nemzetközi oldal.
Hír 20
-
Bemutatkozott az Oppo Find 5
Full-HD kijelzővel és négymagos Snapdragon S4 Pro processzorral debütált az Oppo idei csúcsmobilja.
Hír 130
Előzmények
-
Kétkártyás mobil Full-HD kijelzővel?
Pletykák szerint két hálózat elérése alkalmas, hatalmas felbontású megjelenítővel szerelt okostelefonnal készül a Lenovo.
Hír 10
-
Újabb fotókon az Oppo Find 5
Kamerák előtt pózolt az Opplo Full-HD kijelzővel és négymagos Snapdragon Pro processzorral szerelt 6,9 milliméter vastag készüléke.
Hír 98
-
Oppo Find 5 – Full-HD kijelzővel
A kínai gyártó első embere is megerősítette a 1080p felbontású kijelző és négymagos processzor használatát.
Hír 73
Hirdetés
Percről percre
it A francia Sanofi összeállt az OpenAI-val, hogy AI segítségével gyorsítsák fel a gyógyszerek fejlesztését.
it Az imec európai kutatólaborjai 2,5 milliárd eurót kapnak, a cél a 2 nm-esnél modernebb chipet fejlesztése, amelyből számos európai ágazat profitálhat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Konzolokra is megjelent a System Shock Remake
gp A premier alkalmából egy launch trailert is kaptunk a készítőktől.
Egy termékcsaládra korlátozza az Auto SR-t a Microsoft
ph Az automatic super resolution még a Qualcomm megoldásain belül is csak egy sorozathoz lesz kötve.
Bemutatkoztak a Microsoft aktuális Surface gépei
ph A Surface Laptop és Pro hamarosan megjelenő iterációi a 45 TOPS-os NPU-val érkező Snapdragon X platformra épülnek.
Sztori trailert kapott az Elden Ring: Shadow of The Erdtree
gp A DLC a tervek szerint jövő hónap végén debütál PC-n és konzolokon.
Száguldozáshoz való az új GeForce driver
ph A WHQL minősítésű, 555.88-as eszközillesztő számos Adaptive-Sync monitort is hitelesített.
Egy utolsó platformmal egészíti ki a negyedik generációs EPYC családot az AMD
ph Az EPYC 4004-es generáció a kis- és középvállalkozások igényeire lett tervezve, figyelembe véve a költségeket.
Rárepültek a gyártók a Snapdragon X-re
ph Persze ebben a Qualcomm mellett fontos szerepe van a Microsoftnak is, aki teljes erővel beállt a CoPilot+ PC programba.