A Windows Phone 7 platform leleplezésekor még a HP, az LG, a Samsung, a HTC, a Sony Ericsson, a Dell, a Toshiba és a Garmin-Asus is a támogatók között szerepelt, ám a Microsoft Worldwide Partner Conference során bemutatott prezentációkból már hiányzott a HP neve. Ez persze egyáltalán nem lehet meglepő, hiszen a gyártó nemrég 1,2 milliárd dollárt költött a Palm és ezzel együtt a webOS felvásárlására, mely nyilvánvalóan elsődleges platform lesz az internettáblák, okostelefonok és netbookok számára is. A HP egyelőre ugyan nem erősítette meg a Windows Phone 7 platform mögül való kilépést, de nemrég rejtélyes módon a sokat pletykált Android alapú internettábla is a süllyesztőbe került, vagyis egyre inkább biztosnak tűnik, hogy kizárólag a webOS használatára és fejlesztésére kíván fókuszálni. A pletykák szerint hamarosan hivatalosan is bemutatásra kerülhet a számos téren átdolgozott webOS 2.0 operációs rendszer is, mely mellett több okostelefon is leleplezésre kerülhet.
Kihátrált a Windows Phone 7 mögül a HP?
- Írta: (An)Dante
- Forrás: unwired view
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
Előzmények
-
Elérhető a WP7 Developer Tools béta változata
A Windows Phone 7 fejlesztőkészlet béta változatának kiadását jövő héten a tesztkészülékek kipostázása is követi.
Hír 23
-
Windows Phone Live: Online szolgáltatások WP7 mobilokhoz
A Microsoft 25 GB-os online tárhelyet, adatszinkronizálást és elvesztett telefonok nyomkövetését kínálja majd ingyen Windows Phone 7 alapú készülékeihez.
Hír 6
-
WP7 mobilon dolgozik a HTC is
A HTC szóvivője szerint cége az első között dob majd piacra Windows Phone 7 alapú készüléket.
Hír 8
-
HTC Mozart: WP7 mobil októberben?
Várhatóan már októberben piacra kerül a HTC első Windows Phone 7 alapokon nyugvó készüléke.
Hír 17
Hirdetés
Percről percre
it Scarlett Johansson nem adta a hangját az OpenAI-nak, azonban állítása szerint ennek ellenére is az övére hasonlít az, ahogy a chatbot megszólalt.
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Premier előzetest kapott a Senua's Saga: Hellblade II
gp Délelőtt 10 órától lesz játszható PC-n és Xbox-okon is a folytatás.
Új kategóriát teremtett a PC-n belül a Microsoft
ph Az AI PC-k mostantól hivatalosan is Copilot+ PC-knek számítanak.
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Kerékpársportok
- Processzor lábak javítása helkis módra
- Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
- Autós topik
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- DIGI kábel TV
- Elden Ring
- Call of Duty: Modern Warfare III (2023)
- További aktív témák...