Az elmúlt időben a HTC szinte kizárólag Android alapú okostelefonokkal rukkolt elő, egészen pontosan az egyetlen nem Google operációs rendszer köré épített bővíthető operációs rendszerrel szerelt készülék az idei termékpalettán a HTC HD Mini lett. A Microsoft megoldásainak hanyagolása tulajdonképpen nem a tajvani gyártó hibája, hiszen a Windows Mobile 6.5 platformból már kihozott mindent amit csak lehet, így igazi újdonság csak az újabb operációs rendszer kiadása után várható. Eric Lin, a gyártó globális közönségkapcsolati menedzsere a Pocket-lint számára megerősítette, hogy a HTC és a Microsoft jelenleg is szorosan együttműködik, vagyis a Samsung és az LG mellett a HTC is az elsők között fog piacra dobni Windows Phone 7 alapú készüléket. A termékek megjelenési időpontjáról és várható specifikációjáról a szóvivő egyelőre nem árult el részleteket, de korábbi pletykák szerint a HTC Mondrian vagy a HTC Mozart lehet majd a platform egyik fontos úttörője.
Azóta történt
-
Kihátrált a Windows Phone 7 mögül a HP?
A Palm akvizíciója után a HP valószínűleg kizárólag a webOS platform fejlesztésére és használatára kíván fókuszálni.
Hír 37
-
HTC: 8,5 millió okostelefon az utolsó negyedévben
A HTC hat új okostelefon bemutatásával szeretne rekord mennyiségű okostelefont leszállítani az év utolsó negyedében.
Hír 9
-
HTC: Sense kiegészítést kap a WP7 mobil
A HTC szóvivője szerint a Windows Phone 7 alapú jövevényeken is elérhető lesz a Sense felület.
Hír 9
-
Az AT&T hálózatán debütál a WP7
Az Apple iPhone után a Microsoft Windows Phone 7 platformja mellett is elkötelezte magát az amerikai AT&T Wireless.
Hír 13
Előzmények
-
HTC HD3: 4,5 hüvelykes kijelző és 1,5 GHz-es processzor?
Egy kiszivárgott adatlap szerint 1,5 GHz-es Snapdragon processzort és 4,5 hüvelykes Super AM-OLED kijelzőt kapott a HTC első Windows Phone 7 alapú készüléke.
Hír 80
-
HTC Mozart: WP7 mobil októberben?
Várhatóan már októberben piacra kerül a HTC első Windows Phone 7 alapokon nyugvó készüléke.
Hír 17
-
Készül a WP7 alapú HTC Mondrian
Várhatóan 1,3 GHz-es Qualcomm Snapdragon processzorral és 4,3 hüvelykes érintőkijelzővel a fedélzetén érkezik a HTC HD3.
Hír 25
Hirdetés
Percről percre
it Egy brit bíró szerint Craig Wright, a bitcoin állítólagos feltalálója folyamatosan hazudott és bizonyítékot hamisított.
it A Huawei olyan nagy versenyt teremtett az Apple számára Kínában, hogy utóbbi érezhetően csökkentette az országban az iPhone-ok árait.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Bemutatkoztak a Microsoft aktuális Surface gépei
ph A Surface Laptop és a Surface Pro hamarosan megjelenő iterációi a 45 TOPS-os NPU-val érkező Qualcomm Snapdragon X platformra épülnek.
Sztori trailert kapott az Elden Ring: Shadow of The Erdtree
gp A DLC a tervek szerint jövő hónap végén debütál PC-n és konzolokon.
Száguldozáshoz való az új GeForce driver
ph A WHQL minősítésű, 555.88-as eszközillesztő számos Adaptive-Sync monitort is hitelesített.
Egy utolsó platformmal egészíti ki a negyedik generációs EPYC családot az AMD
ph Az EPYC 4004-es generáció a kis- és középvállalkozások igényeire lett tervezve, figyelembe véve a költségeket.
Rárepültek a gyártók a Snapdragon X-re
ph Persze ebben a Qualcomm mellett fontos szerepe van a Microsoftnak is, aki teljes erővel beállt a CoPilot+ PC programba.
Egyszerűsíti termékportfólióját a HP
ph A cég úgy láthatja, hogy a túl sok márkajelzés nem tesz jót az átláthatóságnak.
MultiVersus - Íme a launch trailer
gp Az érdeklődőknek alig egy hetet kell már csak várniuk a teljes kiadás megjelenésére.