Május végén hullt le a lepel két új felső-középkategóriás Oppo készülékről, az R7-ről és az R7 Plusról, és alig telt el két hét, a mobilokat már ki is tudtuk próbálni a harmadik budapesti Oppo-fan összejövetelen, ahol egy rövid prezentáció után nézhettük meg az eszközöket. Az R7 Plus még erősen bétás szoftvert futtatott, de az R7 már teljesen kész van, június 7-étől elő is lehet rendelni az európai Oppo Style webáruházból.
Az R7-tel kapcsolatos legelső benyomásunk az volt, hogy elképesztően légies eszközt hozott össze a gyártó, a 147 grammos tömeg és a 143 x 71 x 6,3 milliméteres dimenziók lenyűgözően kecsessé teszik az öthüvelykes kijelzővel felszerelt telefont. A megjelenítője Full HD felbontású, AMOLED technológiával bír, a kijelző üvege (Gorilla Glass 3) pedig 2,5D-s, azaz a széleken enyhén lekerekített.
Hardveres téren is nagyon jól felszerelt eszközről beszélünk, egy Qualcomm Snapdragon 615 (MSM8939) lapkakészlet került bele egy Adreno 405-ös grafikus gyorsítóval, illetve nyolcmagos ARM Cortex-A53 processzorral, aminek négy magja 1,5 GHz-en dolgozik, míg a másik négy mag 1,0 GHz-en képes ketyegni. Az erős hardverhez sok memória is dukál, az Oppo R7 3 gigabájt RAM-mal büszkélkedhet, a belső tárolóegysége pedig 16 gigabájtos, microSD bővítési lehetőséggel.
A hátlapi kamera 13 megapixeles, fázisérzékelő autofókuszának köszönhetően tökéletes körülmények között akár 0,1 másodperc alatt képes élesíteni, gyengébb fényviszonyok között természetesen ez nem történik meg ennyi idő alatt, de az eredmény még így is dicséretes. Az érzékelő egy Samsung ISOCELL gyártmány, az optika beszállítója pedig a Schneider-Kreuznach. Nappali fényviszonyok között tudtunk is készíteni egy tesztfotót, a végeredmény itt látható. A kameraszoftver állítólag 0,7 másodperc alatt nyílik meg, ezt nem tudtuk pontosan megmérni, de tény és való, hogy nagyon gyorsan betölt a program, a rendszersebesség pedig általánosságban is kitűnő.
Szoftveres téren még az Android 4.4.2 rendszerverzióval találkoztunk rajta, de a megjelenés után nem sokkal meg fog jelenni a Lollipop frissítés is. A kezelőfelület és a szoftvercsomag a Color OS 2.1-es változata, ami megjelenését tekintve gyakorlatilag semmit nem változott, inkább a hibákat foltozgatták és igyekeztek optimalizálni a rendszert. Az Oppo R7 is támogatja a szupergyorsnak nevezett VOOC töltést, ami az első fél órában 4,5 amperrel képes tölteni a készüléket, így a teljesen lemerült állapotról akár 75%-ig is eljuthatunk ennyi idő alatt.
A nemzetközi piacra szánt Oppo R7 tehát már nagyjából végleges, egy Lollipop frissítés természetesen még várat magára, de a KitKat rendszerrel jelenleg nagyon stabilnak mutatta magát a készülék, érdemes lesz tehát komolyabb próbatételnek alávetni. Az R7 pezsgőarany és ezüst színben érkezik, az ára 110 000 forint körül fog alakulni, holnaptól pedig már elő is lehet rendelni.