A mobilpiac bronzérmes szereplője idén is tovább kívánja növelni részesedését, melyhez a prémium modellek mellett számos olcsóbb okostelefonnal is előrukkol majd. A 140 millió mobiltelefon tervezett értékesítését 20 Android, Windows Mobile és Linux alapú okostelefon bevezetésével szeretné biztosítani az LG, melyek között számos egyszerűen használható, dizájn terén rendkívül erős ajánlatra is lehet majd számítani az alacsonyabb árszegmensben is. A gyártó idén egy olyan, rendkívül kedvező árú okostelefonnal is elő kíván rukkolni, mely a Cookie sikeréhez hasonlóan legalább tízmillió példány el fog kelni. A közelgő Mobile World Congress alkalmával az LG bemutatja majd új, 3 Screen Service nevű megoldását is, mely konvertálás nélküli videólejátszást tesz lehetővé számítógép, televízió és mobiltelefon segítségével is. Dr. Skott Ahn, az LG elnöke szerint cége 2012-re már a piac második legnagyobb gyártója lesz, de persze ezt sem a Samsung, sem a Nokia nem nézi majd tétlenül.
Azóta történt
-
LG: Növekvő piacrész, csökkenő haszon
A kisebbik dél-koreai gyártó ismét növelni tudta piaci részesedését, ám a befektetők mégsem ujjonghatnak örömükben.
Hír 6
-
LG KM555e Clubby: Érintőkijelzős zenemobil
A kisebbik dél-koreai gyártó egy Dolby Mobile hangzásjavító megoldásokat felvonultató zenei modellel rukkolt elő.
Hír 21
-
Fotón az LG Arena Max
Kémfotón is látható az 1 GHz-es Qualcomm Snapdragon processzorral szerelt LG LU9400 Arena Max.
Hír 30
-
Bemutatkozott az LG GS500 Cookie Plus
A kisebbik dél-koreai gyártó legolcsóbb érintőkijelzős mobilja mostantól HSDPA támogatással is elérhető.
Hír 16
Előzmények
-
LG Cookie: Túl a tízmillión
A kisebbik dél-koreai gyártó legolcsóbb érintőkijelzős mobilja már több mint tízmillió példányban talált gazdára.
Hír 12
-
Készül az LG Arena utódja
A dél-koreai gyártó rendkívül sikeres készüléke hamarosan utódot kap a LU9400 Arena Max képében.
Hír 8
-
Az LG is remek negyedévet zárt
Fennállásának legjobb harmadik negyedévét ünnepelhette az LG csoport.
Hír 8
-
Sikeres negyedévet zárt az LG
A kisebbik dél-koreai gyártó jelentős mértékben tudta növelni nyereségét.
Hír 25
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.