Az unwired view értesülései szerint március 7-én, azaz nem sokkal a barcelonai Mobile World Congress után mutatja be harmadik internettábláját az Apple, mely várhatóan néhány hétre rá már a boltok polcaira is kerül. A várhatóan 9,7 hüvelykes, 2048x1536 képpontos megjelenítővel, jobb minőségű kamerával, négymagos processzorral és 4G LTE modemmel szerelt táblagép már valószínűleg Siri személyi asszisztenssel és iOS 5.1 operációs rendszerrel a fedélzetén érkezik, vagyis a hardveres képességek mellett szoftver terén is komoly előrelépésekkel kecsegtet. Az új iPad érkezésének közeledtével ismét előtérbe kerültek az „iPad Mini” körüli pletykák, mely alacsonyabb árával és 7,85 hüvelykes kijelzőjével szeretné lelassítani az Amazon Kindle Fire térnyerését.
Azóta történt
-
Újabb fotókon az iPad 3?
Hajszálnyival vastagabb, ám némileg csapottabb burkolatban érkezik az idei Apple internettábla.
Hír 50
-
Március 7-én debütál az új iPad
Hivatalos forrásból is megerősítést nyert az iPad 3 március 7-ei premierje.
Hír 18
-
Új Apple iPad – papírforma szerint
Három megapixeles kijelzővel, öt megapixeles kamerával, 4G LTE modemmel és gyorsabb processzorral érkezik a pár tizedmilliméterrel vastagabb új iPad.
Hír 682
-
Apple blog: Benchmark eredmények az új iPadről
Megérkeztek az első mérések, a szintetikus tesztprogramok nem mutatnak nagy előrelépést.
Blogbejegyzés 34
Előzmények
-
Március elején debütál az iPad 3?
Pletykák szerint március első hetében várható az Apple legújabb táblagépének leleplezése.
Hír 34
-
Megkezdődött az iPad 3 sorozatgyártása
A Bloomberg állítása szerint a beszállítók és a gyártópartnerek is felkészültek a márciusi premierre.
Hír 80
-
Négymagos processzorral készül az Apple
Kettőnél több processzormag kezelésére is képes az iOS 5.1 legfrissebb béta változata.
Hír 40
-
Szivárognak az iPad 3 komponensek
Az Apple harmadik táblagépének több feltételezett komponense is a kamerák előtt pózolt.
Hír 20
Hirdetés
Percről percre
it A francia Sanofi összeállt az OpenAI-val, hogy AI segítségével gyorsítsák fel a gyógyszerek fejlesztését.
it Az imec európai kutatólaborjai 2,5 milliárd eurót kapnak, a cél a 2 nm-esnél modernebb chipet fejlesztése, amelyből számos európai ágazat profitálhat.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Egy termékcsaládra korlátozza az Auto SR-t a Microsoft
ph Az automatic super resolution még a Qualcomm megoldásain belül is csak egy sorozathoz lesz kötve.
Bemutatkoztak a Microsoft aktuális Surface gépei
ph A Surface Laptop és Pro hamarosan megjelenő iterációi a 45 TOPS-os NPU-val érkező Snapdragon X platformra épülnek.
Sztori trailert kapott az Elden Ring: Shadow of The Erdtree
gp A DLC a tervek szerint jövő hónap végén debütál PC-n és konzolokon.
Száguldozáshoz való az új GeForce driver
ph A WHQL minősítésű, 555.88-as eszközillesztő számos Adaptive-Sync monitort is hitelesített.
Egy utolsó platformmal egészíti ki a negyedik generációs EPYC családot az AMD
ph Az EPYC 4004-es generáció a kis- és középvállalkozások igényeire lett tervezve, figyelembe véve a költségeket.
Rárepültek a gyártók a Snapdragon X-re
ph Persze ebben a Qualcomm mellett fontos szerepe van a Microsoftnak is, aki teljes erővel beállt a CoPilot+ PC programba.
Egyszerűsíti termékportfólióját a HP
ph A cég úgy láthatja, hogy a túl sok márkajelzés nem tesz jót az átláthatóságnak.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Bugok, problémák a PROHARDVER lapcsaládon
- Kupon kunyeráló
- Sarokba szorította a Huawei az Apple-t Kínában
- NVIDIA GeForce RTX 4080 /4080S / 4090 (AD103 / 102)
- mefistofeles: Miért így bizniszelsz?
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Ubiquiti hálózati eszközök
- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- PlayStation 5
- További aktív témák...