A számos spekuláció után az Apple végre hivatalosan is megerősítette az iPad 3 március 7-ei premierjét a szaksajtó számára kiküldött meghívók révén. A San Franciscóban, helyi idő szerint reggel 10 órakor leleplezésre kerülő jövevény műszaki paramétereiről számos pletyka kering, bár ezek egy része minden bizonnyal csak a rajongók vágyálmait tükrözik. A harmadik Apple táblagép nagy valószínűség szerint 4G LTE modemmel, megnövelt felbontású kijelzővel és kamerával, illetve négymagos processzorral a fedélzetén érkezik, bár ez utóbbit egyre több forrás kérdőjelezte meg. Pletykák szerint a 16 GB belső memóriával szerelt iPad 2 az utód premierje után is a boltok polcain marad, mely kapcsán természetesen kisebb árcsökkentésre is számítani lehet. Az amerikai Best Buy áruházlánc már most is 50 dollárral olcsóbban kínálja az Apple internettábláit.
Azóta történt
-
Újabb látványos iPad koncepció
Az Aatma Studio által megálmodott iPad koncepció egyetlen kijelzőből áll, melyek összekapcsolására is lehetőség nyílik.
Hír 27
Előzmények
-
Újabb fotókon az iPad 3?
Hajszálnyival vastagabb, ám némileg csapottabb burkolatban érkezik az idei Apple internettábla.
Hír 50
-
Március 7-én debütál az iPad 3?
A legfrissebb pletykák szerint a Mobile World Congress utáni héten debütálhat az Apple harmadik internettáblája.
Hír 49
-
Megkezdődött az iPad 3 sorozatgyártása
A Bloomberg állítása szerint a beszállítók és a gyártópartnerek is felkészültek a márciusi premierre.
Hír 80
-
Szivárognak az iPad 3 komponensek
Az Apple harmadik táblagépének több feltételezett komponense is a kamerák előtt pózolt.
Hír 20
Hirdetés
Percről percre
ph Egy olcsóbb és egy drágább verziót is kipróbáltunk az MSI belépőszintre pozicionált játékos noteszgépéből.
it A Foxconn is azon cégek között van, amelyet megkértek Vietnámban, hogy jelentősen csökkentse az áramfogyasztását.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Ezért jött hardveres sugárkövetés nélkül a Hellblade II
ph A Microsoft saját nagy címe ötközött bele először a DirectX Raytracing masszív limitációjába.
Steamre tart a Kingdom Hearts sorozat
gp Jövő hónaptól végre a Valve áruházából is beszerezhetjük az ismert szériát.
Aktívan készül az LPDDR6 és DDR6 szabvánnyal a JEDEC
ph Egyelőre még egyik opció sincs véglegesítve, de a várható sebesség körvonalazódik.
Teaser traileren a Delta Force: Hawk Ops
gp A rövid betekintés után a jövő hónapi Summer Game Festen láthatunk további részleteket a játékról.
Konzolokra is megjelent a System Shock Remake
gp A premier alkalmából egy launch trailert is kaptunk a készítőktől.
Egy termékcsaládra korlátozza az Auto SR-t a Microsoft
ph Az automatic super resolution még a Qualcomm megoldásain belül is csak egy sorozathoz lesz kötve.
Bemutatkoztak a Microsoft aktuális Surface gépei
ph A Surface Laptop és Pro érkező iterációi a 45 TOPS-os NPU-val érkező Snapdragon X platformra épülnek.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Milyen TV-t vegyek?
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 / 3 3***(X) "Zen 2" (AM4)
- Sony MILC fényképezőgépcsalád
- Konkrét moderációval kapcsolatos kérdések
- Mobil flották
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- Napelem - 100%-os támogatású pályázat
- Autós topik
- Nintendo Switch
- További aktív témák...