A hétvége folyamán elindította a OnePlus a 2019-es telefonjainak, a 7-nek, a 7 Prónak, a 7T-nek és a 7T Prónak az Android 12-es frissítését. Az OxygenOS 12-es béta teszt pár héttel ezelőtt indult, a bétában résztvevőknek már elérhető OTA-ként a frissítés, akik nem használtak bétát, azoknak pedig a napokban érkezik majd. A frissítést a 7-es szériánál a H.28-as, míg a 7T mobiloknál az F.16 verziószám jelöli, az OxygenOS 12.1-gyel pedig a 2022 augusztusi biztonsági csomag is települ a mobilokra.
A 7 Pro frissítése (világos háttér) és a 7T frissítése (sötét háttér). (forrás: XDA Developers) [+]
A kissé megkésett frissítéssel a OnePlus több új funkciót is kínál a kissé átrajzolt felhasználói felület mellé: új, többlépcsős sötét mód, új kártyák, új okos akkumulátorfigyelő, új MMS-spam blokkoló, és HyperBoost a játékokhoz. Megjelenik a gyorskapcsolós váltás a munka és az egyéb profil között, valamint ez helyzet, Wi-Fi hálózat vagy idő alapján automatizálható is. Valamint a mindig éber kijelző is több személyre szabható lehetőséget kínál ezentúl.