Mobilarena TV: Speciális kiadás

Igen, tény, hogy a mai okosmobilokat már-már tepsitelefonoknak lehet nevezni, hiszen az öt hüvelykes átmérővel rendelkező készülékeket a gyártók nem egyszer nevezik mininek, vagy éppen lite-nak. Van viszont az a felhasználói réteg, aki még mindig inkább a kompakt, de erős felszereltséggel rendelkező eszközökre vágyik, persze hogy mennyi vásárolót ölel ez fel, az nagy kérdés, amire majd tesztalanyunk, az iPhone SE eladási mutatói adhatnak csattanós választ. Vendégünk lesz ugyanis az Apple legújabb versenyzője, ami külsőleg teljesen megegyezik az iPhone 5s-sel, ám megkapta a rendkívül erős A9-es chipsetet, és szerencsére a 2 gigabájt rendszermemóriát sem spórolták el. Új lett a kamera, immár 12 megapixelben kattintgathatunk, első generációs maradt az ujjlenyomat-olvasó, nem került be a 3D Touch. Az iOS 9 legfrissebb verziója persze pörög, mint a búgócsiga (mondjuk nem hibátlan a dolog), hiszen a mobil előlapján egy 4 hüvelykes kijelző tündököl, ami nagyon pici a mai világban, ám éppen ezért kényelmesen kezelhető a kütyü.

Persze az Apple sosem a hatalmas akkumulátorok beszereléséről volt híres, az optimalizáltság viszont képes volt kárpótolni ezért. A 18 órakor kezdődő adásban arról is szó esik majd, hogy mennyire bírja a mindennapokat az iPhone SE, mennyire hasznos, hogy kicsi, és vajon jó döntés-e a 16 gigabájtos adattárolóval rendelkező modellt választani.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

  • Mobilarena TV: Négy gigás elefánt

    Mai adásunkban az Elephone P9000 kerül terítékre, ami a Helio P10 chipset mellett a 4 GB RAM-mal hívja fel magára a figyelmet. A műsor AliceWake bemutatkozása miatt is érdekes lesz.

Előzmények