A T-Mobile nemrég hivatalosan is megerősítette, hogy idén számos újabb Android alapú készülékkel kívánja bővíteni termékpalettáját, melyek a kiszivárgott adatlap tanúsága szerint három különböző gyártótól származhatnak. A HTC Magic, Sapphire vagy myTouch mellett a bevezetendő modellek között szerepel még a Samsung i7500. A korábbi feltételezésekkel ellentétben a G1 v2 várhatóan nem a HTC műhelyéből származik majd, hanem vélhetően a Motorola készüléke lesz, legalábbis a Boy Genius Report szerint nem lehet véletlen, hogy a telefonon alkalmazott gombok feliratai rendkívül hasonlítanak a Motorola új mobiljainak szimbólumaihoz. Lehetséges tehát, hogy a Motorola első Android alapú készüléke a T-Mobile kínálatában debütál majd. Persze furcsa logika lehet, hogy a T-Mobile G1 a HTC, míg a G1 v2 a Motorola műhelyéből származik, de mivel a márkanév a szolgáltató tulajdonában van, így tulajdonképpen azt kezd vele amit csak akar. Korábban olyan pletykák is szárnyra kaptak, hogy a Huawei titokzatos Android mobilja is megjelenik a T-Mobile kínálatában, de ezt sem támasztják alá hivatalos források.
Motorola modell lehet a T-Mobile G1 v2
Azóta történt
-
Együttműködik a China Mobile és a Motorola
A Motorola szállítja a China Mobile számára a GSM és EDGE hálózatát és a TD-SCDMA együttműködést biztosító megoldásokat.
Hír 6
-
Motorola „Morrison” a T-Mobile kínálatában
A T-Mobile várhatóan a karácsonyi szezonban dob piacra Android alapú Motorola készüléket.
Hír 6
-
Újabb Android alapú Motorola a láthatáron
Várhatóan novemberben debütál majd a Motorola hosszanti irányú QWERTY csúszkája.
Hír 10
-
Samsung Bigfoot: AM-OLED kijelző és QWERTY gombsor
Az Android alapú dél-koreai csúszka AM-OLED érintőkijelzővel és teljes billentyűzettel érkezik.
Hír 21
Előzmények
-
Android invázió a T-Mobile-nál
Számos Google Android alapú modell bevezetését tervezi globálisan a T-Mobile.
Hír 11
-
Elégedetlenek a Motorola befektetői
A Motorola befektetői elégedetlenek a cég helyzetének lassú változásával és a vezetők túlzó fizetésével.
Hír 8
-
Motorola Calgary: Android alapokon
Az amerikai gyártó oldalirányú QWERTY csúszkán és kerek kijelzős Rolex mobilon is dolgozik.
Hír 15
-
Motorola IRONMAN: Android és QWERTY
Leleplezésre került a Motorola első Android alapú QWERTY csúszkája.
Hír 11
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Rendkívül ütőképesnek tűnik az újragondolt Apple tv
- 30 TB-ot meghaladó HDD-ket demonstrál a Toshiba
- Netfone
- WoW avagy World of Warcraft -=MMORPG=-
- Skoda, VW, Audi, Seat topik
- E-book olvasók
- Android játékok topikja
- Kerékpárosok, bringások ide!
- ASZTALI GÉP / ALKATRÉSZ beárazás
- ThinkPad (NEM IdeaPad)
- További aktív témák...