Hirdetés

MWC2009: Nokia E55 és E75

A Nokia E-sorozatának új tagjait más filozófiával mutatta be a gyártó, mint korábban. Eddig az E betű az enterprise szót jelentette, most viszont az efficenty áll helyette, azaz a hatékonyságot tűzték zászlajukra. A bejelentések előtt a Nokia termékfelelőse hosszan fejtegette, hogy az email mennyire fontos, szó esett a Blackberry-ről, a Microsoft push email technológiáról, illetve a szinkronizációról. A mostani hangzatos szavak arról szóltak, hogy az E-sorozat nem az amerikai elnöknek készül, hanem olyan hétköznapi embereknek, akik folyamatos email elérhetőséget igényelnek. Kiemelte, hogy tavaly 10 millió E-sorozatú Nokia talált gazdára.

Nokia E55 sajtófotó
Nokia E55 sajtófotó

Az új Nokia E55 az nagyon keskeny, nagyon elegáns, és bizony, komolyat újítottak a billentyűzeten, ugyanis a klaviatúrát összehúzták, így egy gombra két betű jut. A Symbian rendszerű telefon állítólag nagyon durva akkumulátorral rendelkezik, a Nokia egyhónapos készenléti időt ígér, de majd meglátjuk, hogy ezt hogyan sikerült nekik megoldaniuk egy QVGA kijelzős, Symbian rendszerű telefon esetén, amely igen kecses, ezért az akkumulátor is meglehetősen vékonykának látszik.. Az E55 265 eurós áron érkezik a piacra.

Nokia E75 sajtófotó
Nokia E75 sajtófotó

Nokia E75 a kommunikátor utódja, elcsúsztatható billentyűzettel, és állítólag minőségi anyagokkal. A Nokia Messaging On Board nevű technológia a telefon gyári tartozéka lesz. Ez a funkció lehetővé teszi, hogy mindenféle email postafiókokat egyszerre kezeljünk, és kap egy varázslót, amely állítólag minden beállít a felhasználó helyett, nem kell a POP3 és az SMTP beállításokat nekünk megjegyezni. Az email kliens is megújult, már HTML alapú, és szerkeszthetőek a csatolmányként berámolható Office dokumentumok. Már márciustól kapható, 375 eurós kezdőárról.

A sajtótájékoztató helyszíne
A sajtótájékoztató helyszíne

Mindkét Nokia készülékben van N-Gage támogatás, ami azt jelenti, hogy akárcsak a Sony Ericsson, a Nokia is egyre inkább próbálja a különböző készüléksorozatait egyenlővé tenni. A N-Gage eddig nem fordult elő az E szériás finn modellekben, s természetesen mindkét telefon felkészült a Nokia Ovi szolgáltatások teljeskörű igénybevételére. Az Ovi most már egy Store funkcióval is bővült, ahonnan mindenfélét le lehet tölteni, de ez csak egy ugyanolyan mobilos webshop, mint amennyit már olyan sokat láttunk, és amiben az Apple abszolút verhetetlen. A Nokia is nyit a felhasználók felé, s megnyitotta a publish.ovi.com címet, ahová bárki bármit feltölthet, leginkább alkalmazásokat.

A készükeket megnézzük élőben is a Nokia standján, és akkor megírjuk a komplett specifikációt.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés