A Barcelonába tartó autóutunkat bemutató sorozatunk előző bejegyzése ott ért véget, hogy felszálltunk a kompra, ami igazából nem is egy komp volt, hanem egy Titanic méretű óceánjáró, az MS Cruise Barcelona, amely egyébként részt vett a Costa Concordia katasztrófáját követő mentésben is, amúgy pedig idén ünnepli a 10. születésnapját, tehát viszonylag új. Az esti órákban, távolról nézve luxushajónak tűnt, pár óra utazás után viszont rájöttünk, hogy inkább egy amolyan budget-megoldás, mint az ugyanilyen névvel illetett hotelek, vagy bármi más. Szóval alapvetően rendben volt, a tisztaságra nem lehetett panaszunk, de egy kicsit azért mégis prosztó volt.
MS Cruise Barcelona [+]
A kabinunkkal nem volt gond, körülbelül hat négyzetméter jutott kettőnkre, amiből legfeljebb kettőt vehetett el a világ egyik legkisebb zuhanytálcájával büszkélkedő mosdó, aminek amúgy egy napnyi utazás után nagyon is tudtunk örülni. Az ágyak szuper kényelmesek voltak, egyelőre pedig azért sem kaptunk extra számlát, amiért Zsolt az út végén beleborított egy fél doboz kólát a saját fekhelyébe, mert azt hitte, hogy már üres. Mentségére legyen mondva, hogy elég rosszul viselte az utat, tengeribeteg volt, bár ez azóta is vita tárgyát képezi, ő ugyanis valamiért roppant kellemetlen jelzőként gondol erre az amúgy elég gyakori tünetegyüttesre, ezért inkább azt mondja, hogy az előző nap elfogyasztott két üveg sör tette meg a hatását. Nem tudom, melyik a rosszabb, de szerintem csak tengeribeteg volt.
[+]
Elég későn feküdtünk le, egyrészt azért, mert nehezen szoktuk meg, hogy a hajó mozgása miatt folyamatosan csúszkáltunk az ágyban, ezért próbáltunk olyan sokáig fennmaradni, amíg csak bírtunk, másrészt mert próbáltuk élvezni a hajó szinte csak elméletben létező éjszakai életét. Nagyon mozgott a hajó, csak simán sétálni is olyan volt, mintha az elvarázsolt kastélyban lennénk, ami érthetetlen egy ilyen nagy dögnél, nagyon nem erre számítottunk. Egyébként viszonylag sok lehetőség volt a 225 méter hosszú, 11 emelet magas, 54 310 tonnás bruttó űrtartalmú hajón. Voltak éttermek, egy elegánsabb és egy önkiszolgáló, amik majdnem ugyanazon az árszínvonalon üzemeltek, de este csak az önkiszolgáló volt nyitva, úgyhogy életünk egyik legborzalmasabb mélyfagyasztott húsélményén kellett átesnünk, Zsolt másnapi émelygésén valószínűleg ez nem javított. Volt egy játszóház, amelynek mi voltunk az egyetlen vendégei, lévén nem igazán voltak gyerekek a hajón. Pár jól öltözött, idősebb házaspár mellett szinte csak kamionsofőrök, seftelők, valamint egy 14 évesekből álló iskolai kirándulócsoport adta az amúgy közel 2800 fő szállítására alkalmas hajó közönségét, úgyhogy éjjel nem is volt túl nagy buli a diszkóban, de nagyon élveztük a spanyol zenéket, illetve roppant szürreális volt az osztályfőnök által felvigyázott, ugráló tinédzserek és a söröket rendkívül gyorsan magukba döntő sofőrök kontrasztjának látványa. Amúgy a pénztárcám nagyon hálás lehet Zsoltnak, aki ugyan minden érvelésem ellenére meg volt győződve róla, hogy a hajón végig lesz térerő, viszont talán ezen lelkesedésétől fűtve olvasta el a speciális roamingra vonatkozó SMS-t, amely kifejtette, hogy a hívásindítás percdíja 1599 forint, internetezéskor pedig megabájtonként 4547,25 forint kerül felszámolva. Én ennek a tizedére számítottam és terveztem netezni, így viszont maradt a repülőgépes üzemmód.
[+]
A komolyabb megpróbáltatások másnap kezdődtek. Egyrészt későn keltünk fel, mert nem húztunk órát, az ablaktalan kabinunkba pedig nem igazán jutott be fény. Másrészt Zsolt már ekkor rosszul volt, amin sajnos nem segített a kb. 5 eurós fejenkénti áron előre kifizetett üzleti reggelink, amiről negyed 12-kor már nyilván lekéstünk, de mivel üzleti volt, ezért kárpótlásul kaptunk egy kávét, egy meglepően finom croissant, valamint egy pohár narancslevet az egyik bárban. Mert bárok is voltak, egy kicsi és egy óriási nagy, meg egy játékterem, két kaszinó, egy internetezési pont (8 MB 4 Euróért), egy aprócska, üres medence a tetőn, meg egy wellness részleggel kiegészített konditerem, aminek valószínűleg egy vendége sem volt, mi ugyan gondolkodtunk rajta, de végül nem vállaltuk be. Az ebédünket egy-egy pizza jelentette, mert az elegáns étterem ismét zárva volt, a mélyfagyasztott cordon bleu-ből pedig nem kértünk még egyszer, egy fokkal volt csak jobb.
A pizzától Zsolt csodák csodájára jobban lett, aztán a rengeteg fel-alá sétálgatás és némi videóvágás után végül megérkeztünk Barcelonába. A tetőről csodálatos felvételeket csináltunk, elmentünk Mataróba (nem akartunk egyből Barcelonába menni, plusz Mataró nagyon olcsó volt, és közel van a katalán fővároshoz), aludtunk, másnap pedig egy golfpálya és a Montserrat érintésével megérkeztünk az MWC-s szállásunkra, de erről már a következő részben!
