A Nokia és az Egyesült Államok szolgáltatói sokáig nem jutottak közös nevezőre, és talán pont ez lehet az oka a gyártó rendkívül gyenge piaci jelenlétének is. A helyzet azonban változni látszik ugyanis a T-Mobile mellet az AT&T számára is négy egyedi modellt tervezett a finn óriás, melynek részletei véletlenül szivárogtak ki. A június elején érkező, Symbian Series 60 3.2 alapú Nokia „Mako” a szokatlan QWERTY kialakításával hívja fel magára a figyelmet, mely mellé 2,4 hüvelykes, 320x240 képpontos kijelzőt, 2 megapixeles kamerát, GPS modult és sajnos csak 2,5 milliméteres fülhallgató kimenetet kapott. A „Groupper”, „Snapper” és „Thresher” modellek már Series 40 alapokon nyugszanak, de a GPS vevő és a 2 vagy 3,2 megapixeles kamera jelenléte mindegyik jövevényben adott. Az AT&T számára tervezett modellek Európában várhatóan nem lesznek elérhetőek.
Négy új Nokia a láthatáron
Azóta történt
-
Nokia Surge hivatalosan is
Az AT&T és a Nokia közösen mutatták be a mérsékelt árú, Series 60 alapokon nyugvó QWERTY csúszkát.
Hír 20
Előzmények
-
Kapható a Nokia E71x
Az AT&T igényeinek megfelelően átalakított Nokia E71x mától kapható az amerikai szolgáltató kínálatában.
Hír 19
-
Nokia E75 - csúszópénz
A finnek legújabb üzleti üdvöskéje nem okoz meglepetést. Alapvetően jó, de nem izgalmas.
Elemzés 333
-
Nokia E63 - junior project manager
Kistestvért kapott az üzleti mindenes Nokia E71. A trendibb külsejű öcsike olcsóbb ugyan, de kevesebbet is tud.
Elemzés 934
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Android másképp: Lineage OS és társai
- NVIDIA GeForce RTX 4060 / 4070 S/Ti/TiS (AD104/103)
- OnePlus 8T – fazonigazítás
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Kutya topik
- Toyota topik
- iPhone topik
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Milyen notebookot vegyek?
- További aktív témák...