Az Xperia Z Ultra bemutatásával a Sony végül igen erős ellenfelet állított a Samsung hatalmas méretű megjelenítővel szerelt Note sorozatának, hiszen a készülék nem csak karcsú lett, de az IP58 tanúsítványa értelmében porral és vízzel szemben is ellenálló külsővel büszkélkedhet. A 6,44 hüvelykes Full HD kijelzővel és 2,2 GHz-es négymagos Snapdragon 800 processzorral szerelt modellről mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy apró vagy olcsó lenne, bár a mindössze 6,5 milliméteres vastagságával és 212 grammos tömegével messze kompaktabb, mint a legtöbb héthüvelykes táblagép. Az Xperia Z Ultra bejelentésekor a várható áron kívül minden bejelentésre került, ám ez utóbbi hírmorzsa is megérkezett végre a Sony Franciaország hivatalos Twitter oldalának köszönhetően. A közlemény szerint az óriásmobil Európában várhatóan 729 eurós áron startol majd, míg a holland divízió 719 eurós árat említett. Hazánkban a hivatalos árak egyelőre nem nyilvánosak, de várhatóan bőven 210 000 forint feletti nyitóárra lehet számítani, már csak a jóval magasabb általános forgalmi adó miatt is.
Azóta történt
-
Xperia „Honami” – további részletek
Minden részletében ismertté vált a Sony fotózásra kiélezett vízálló csúcsmobilja.
Hír 26
-
Honami az Xperia Z társaságában
Féltucat fotón látható a Sony 20 megapixeles kamerával és Full HD kijelzővel szerelt csúcsmobilja.
Hír 69
-
Sony Xperia Z Ultra - a név kötelez
A japán gyártó bekeményített és egy igen durva eszközt tett le az asztalra. A Z Ultra teljesítményben és méretben messze a konkurencia felett teljesít.
Teszt 3633
-
Xperia Z1 és Z Ultra – Android 4.2 frissítéssel
Javított képkezelést, gyorsabb működést és hosszabb üzemidőt ígér a Sony legújabb firmware frissítése.
Hír 49
Előzmények
-
Xperia Z Ultra – 6,44 hüvelykes kijelzővel
Hatalmas megjelenítővel és a Qualcomm legerősebb processzorával érkezik a Sony legnagyobb okostelefonja.
Hír 258
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.