Míg korábban leginkább a telefonos kamerák felbontásának növeléséről szólt a verseny, addig idén szinte minden gyártó teljesen más stratégiát választott. A HTC például alacsonyabb felbontású, ám jóval nagyobb pixelekből építkező szenzorok mellett döntött, a Samsung optikai nagyításra képes ajánlattal rukkolt elő, a Nokia pedig az optikai stabilizátor, az extrém magas felbontású és óriás képérzékelő, illetve a szoftveres feldolgozási technikákban látja a siker kulcsát. A Sony „Honami” néven fejlesztett fotómobilja inkább a vízalatti nagy felbontású képek rögzítésére helyezi a hangsúlyt, bár a legfrissebb információk szerint a 20 megapixeles Exmor RS szenzora 1/1,6 helyett csupán 1/2,3 hüvelykes lesz, mely mellé azonban Sony G-lencséket és BIONZ képfeldolgozó processzort is kapott. A készülék persze más téren is rendkívül erős lesz, hiszen 5 hüvelykes Full HD megjelenítővel, 2,2 GHz-es órajelen futó négymagos Snapdragon 800 processzorral, 2 megapixeles előlapi kamerával, 16 GB tovább bővíthető belső tárhellyel és 3000 mAh kapacitású akkumulátorral bír. A 144 x 73,9 x 8,3 milliméteres Xperia „Honami” hivatalos leleplezése a szeptember 4-én kezdődő IFA nemzetközi szakkiállítás során várható.
Azóta történt
-
Honami az Xperia Z társaságában
Féltucat fotón látható a Sony 20 megapixeles kamerával és Full HD kijelzővel szerelt csúcsmobilja.
Hír 69
-
Újabb fotókon az Xperia i1 „Honami”
Az újabb képsorozat végre leleplezte a Sony kamerás csúcsmodelljének 20,7 megapixeles kameráját.
Hír 68
-
Xperia „Honami” – 4K felvételi opcióval?
A Sony képalkotásra kiélezett csúcsmodellje várhatóan a minden korábbinál nagyobb felbontású videofelvételi opciójával mutat túl a konkurencián.
Hír 89
-
Xperia Z1 – R lencsével, xenon nélkül
A Sony következő beharangozó videója is megerősítette a minőségi optika jelenlétét és a xenon villanó hiányát.
Hír 123
Előzmények
-
Ilyen lesz a Sony Xperia i1 "Honami"?
Újabb pletykák érkeztek a Sony közelgő zászlóshajójáról.
Hír 78
-
Nem lesz olcsó az Xperia Z Ultra
A Sony Franciaország a Twitter oldalán jelentette be az Xperia Z hatalmas méretű kiadásának várható árát.
Hír 82
-
Xperia Z Ultra – 6,44 hüvelykes kijelzővel
Hatalmas megjelenítővel és a Qualcomm legerősebb processzorával érkezik a Sony legnagyobb okostelefonja.
Hír 258
-
Sony Xperia Tablet Z - gyönyörűségem
Lélegzetelállító külsővel, erős hardverrel és IP57-es minősítéssel érkezik a japánok újdonsága, alig van hibája, de az ára sem alacsony.
Teszt 1535
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.