Az Android platform Jelly Bean változatához három referenciamodellt is készíttetett a Google, melyek közül egy 7 hüvelykes táblagépet az ASUS, egy 10 hüvelykest a Samsung és egy 4,7 hüvelykes HD megjelenítővel felszerelt mobilt pedig az LG készített. Ez utóbbi nemrég az iFixit csapatánál is látogatást tett, akik ez alkalomból természetesen atomjaira szedték. A készülék első érdekessége, hogy a hátlapot csak két csavar kiszedését követően lehet eltávolítani, mely legfőbb feladata az NFC antenna és a Qi vezetékmentes töltést biztosító modul megfelelő illesztése lehet. A 2100 mAh kapacitású akkumulátor furcsa módon csak újabb két csavar eltávolítását követően szabadítható ki, ám a rengeteg ragasztóanyag miatt még ekkor is csak igen nagy erőfeszítések árán. Ezt követően azonban a legtöbb komponens könnyedén kiszabadítható, a megjelenítőtől eltekintve, mely nem távolítható el az előlapi üvegről. Az iFixit a Nexus 4 szerelhetőségére 10-ből 7 pontot adott, hiszen a kijelzővédő üveg esetleges megrepedése esetén a teljes kijelzőmodul cseréje felesleges többletkiadást jelent, mely mellett az akkumulátor eltávolítása is nehézkes.
Nexus 4 – darabokra szedve
Azóta történt
-
A Nexus 4 is sikersztori lehet
A Google és az LG közös Jelly Bean referenciamobilját szinte mindenütt percek alatt elkapkodták.
Hír 94
-
Piacon a Nexus 4 töltőállványa
Az Egyesült Államokban debütált a Nexus 4 vezetékmentes töltést biztosító félgömb tartóállványa.
Hír 111
-
Nexus 4 – apróbb változások
Az LG és a Google alig észrevehető, mégis igen hasznos módosításokat hajtott végre a közös modelljük formatervén.
Hír 37
-
Fotón a hófehér Nexus 4
Újabb felvétel is bizonyítja az LG és Google közös mobiljának több színben való megjelenését.
Hír 35
Előzmények
-
Google Play – hétszázezer alkalmazással
Rövidesen beéri az App Store katalógusának méretét a Google online piactere.
Hír 41
-
Nexus 4 – Android 4.2 alapokon
Az előzetes várakozásoknak megfelelően HD kijelzővel és Snapdragon S4 Pro processzorral felvértezett Android 4.2 Jelly Bean referenciamobillal rukkolt elő az LG.
Hír 3084
-
Sajtóképeken a Nexus 4
Minden oldalról megmutatta magát az LG és a Google első közös fejlesztésű mobilja.
Hír 121
-
Google I/O élő tudósítás - ilyen lesz az Android 4.1
Nemrég startolt el az idei Google I/O konferencia, melyet élőben követtünk. Terítéken a Jelly Bean, a Nexus 7, a Nexus Q és a Glass.
Helyszíni riport 272
Hirdetés
Percről percre
it Scarlett Johansson nem adta a hangját az OpenAI-nak, azonban állítása szerint ennek ellenére is az övére hasonlít az, ahogy a chatbot megszólalt.
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Premier előzetest kapott a Senua's Saga: Hellblade II
gp Délelőtt 10 órától lesz játszható PC-n és Xbox-okon is a folytatás.
Új kategóriát teremtett a PC-n belül a Microsoft
ph Az AI PC-k mostantól hivatalosan is Copilot+ PC-knek számítanak.
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.