Tovább folytatódik a Nokia 5800 XpressMusic kálváriája. Az első komoly probléma február előtt gyártott modellek hangszórójával volt, melyet a meg nem nevezett, ugyanakkor világhírű beszállító nem volt képes javítani, így a finn óriás végül egy másik beszállító hangszóróira cserélte és jelenleg is cseréli a hibás hangkeltőket. Az Egyesül Államokban alig pár napja kezdődött meg az érintőkijelzős mobil hivatalos forgalmazása, melyet 3G vételi problémák miatt nemrég fel is függesztettek, legalábbis New Yorkban és Chicagóban. A hiba pontos oka egyelőre nem ismert, de a cég szóvivője szerint sem európai sem a Dallasban és Miamiban forgalmazott variánsok nem rendelkeznek hasonló problémákkal. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a Nokia mindent megtesz a hiba okának feltárása érdekében, és arra kérte az érintett vásárlókat, hogy lépjenek kapcsolatba a Nokia ügyfélszolgálatával.
Nokia 5800: 3G problémák az Egyesült Államokban
- Írta: (An)Dante
- Forrás: Slashphone
- Kapcsolódó cégek:
- Nokia
Azóta történt
-
Harmincezer mobilt hív vissza az LG
A segélykérőszámok elérése körüli problémák miatt harmincezer LG 830 Spyder kerül visszahívásra.
Hír 18
-
Nokia 5800 NAM: Javított 3G támogatással
A Nokia javította az amerikai Nokia 5800 XpressMusic variáns nemrég felfedezett 3G vételi hibáit.
Hír 0
-
Amazon Video On Demand Nokia 5800-ra
Az Amazon közel negyvenezer mozifilmet és tévéműsort tett elérhetővé a Nokia 5800 XpressMusic számára.
Hír 1
-
Sony Ericsson C905 hatalmas hibaaránnyal
Az Egyesült Királyságban értékesített 8 megapixeles Cyber-shot mobil közel harminc százaléka kerül vissza firmware és hangszóró hibák miatt.
Hír 23
Előzmények
-
A Nokia cseréli az 5800-as hibás hangszóróit
A február előtt szállított Nokia 5800 XpressMusic hangszórói hibásak, melyek garanciálisan cserél a finn óriás.
Hír 20
-
Ma debütál az amerikai Nokia 5800
A Nokia várhatóan ma kezdi meg az 5800 XpressMusic forgalmazását az Egyesült Államokban.
Hír 5
-
Nokia 5800 az Egyesült Államokban is
A finn gyártó első Series 60 Touch alapú készüléke hamarosan az Egyesült Államokban is kapható lesz.
Hír 9
-
Készül a Fring Nokia 5800-ra
Hamarosan Series 60 Touch felületre is elérhető lesz az ingyenes VoIP hívásokkal kecsegtető Fring.
Hír 3
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- Gyúrósok ide!
- Le Mans Ultimate
- Linux kezdőknek
- Rohamtempóban nő az érdeklődés az OLED monitorok iránt
- Vezetékes FEJhallgatók
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- iPad topik
- Redmi Watch 4 - olcsó hús, sűrű a leve
- Android alkalmazások - szoftver kibeszélő topik
- További aktív témák...