A HTC töretlenül felfelé ívelő pályája az Apple és AT&T Wireless exkluzív amerikai forgalmazási megállapodásának lejártakor egycsapásra megtorpant, hiszen az éveken át fontos partnert jelentő konkurens szolgáltatók mindegyike az addigra világszerte befutott iPhone forgalmazását helyezte előtérbe. A tajvani cég helyzetét tovább rontja a Samsung Galaxy S sorozatának növekvő népszerűsége, mely formaterv és felszereltség terén is könnyedén felveszi a versenyt a vállalat legerősebb ajánlataival is. A HTC helyzetén a méretes Full HD kijelzővel és ujjlenyomat-olvasóval is felvértezett One Max sem segített sokat, hiszen a pénzügyi gyorsjelentés szerint a tajvani cég novemberi árbevétele 522 millió dollár körül alakul, mely októberhez képest 3,2 százalékos emelkedést jelent, ám a tavalyi szinthez képest a visszaesés még így is 27,1 százalék.
Előzmények
-
HTC One Max – vörösben is
Tajvanon vörösben is piacra kerül a HTC óriási kijelzővel és integrált ujjlenyomat-olvasóval rendelkező okostelefonja.
Hír 20
-
Megerősítést nyert a HTC M8 specifikációja
Az AnTuTu tesztszoftver adatbázisában is felbukkant a HTC jövőre érkező csúcsmodellje.
Hír 93
-
HTC One frissítés Európában is
Mostantól az „Öreg Kontinens” néhány régiójában is elérhető a HTC csúcsmodelljének Android 4.3 és Sense 5.5 rendszerfrissítése.
Hír 30
-
Veszteséggel zárt a HTC
Fennállása óta először, százmillió dolláros hiányt volt kénytelen elkönyvelni a tajvani gyártó.
Hír 211
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- Videós, mozgóképes topik
- Kompakt vízhűtés
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Meggyi001: A Lidl Silvercrest kenyérsütő jó?.........Jelentem:Jó!
- Milyen TV-t vegyek?
- PlayStation 4
- Xbox Series X|S
- Büszke apukák és anyukák topikja
- További aktív témák...