A HTC októberben leplezte le idei termékpalettájának legnagyobb és egyben legerősebb tagját, mely az elődjétől eltérően kizárólag fémes árnyalatban került forgalomba. A hátoldalán ujjlenyomat-olvasóval is felvértezett 5,9 hüvelykes Full HD kijelző köré épülő óriásmobil Hongkongban mostantól éjfekete árnyalatban is elérhetővé vált, mely a burkolat színétől eltekintve minden másban megegyezik az eredeti kiadással. A 137,4 x 68,2 x 9,3 milliméteres és 143 grammos Android 4.3 Jelly Bean operációs rendszerrel piacra dobott készülék számára rövidesen az Android 4.4 KitKat rendszerfrissítés is elérhető lesz, de az új firmware érkezésének időpontját egyelőre nem árulta el a HTC.
Azóta történt
-
Piacon az aranyszínű One Max
A vörös és fekete változatok mellett Tajvanon már aranyszínű változatban is elérhető a HTC óriásmobilja.
Hír 18
Előzmények
-
HTC One Max – vörösben is
Tajvanon vörösben is piacra kerül a HTC óriási kijelzővel és integrált ujjlenyomat-olvasóval rendelkező okostelefonja.
Hír 20
-
HTC One Max - túl nagyot álmodni
Igencsak méretes telefon lett a HTC új csúcsmodellje, amelynek egyetlen lényeges újítása, hogy érzékeli az ujjlenyomatot. Általában. Árban viszont erős, ezt a hardver nem indokolja.
Teszt 407
-
HTC One Max – kétkártyás kiadásban is
A China Unicom kétkártyás változatban dobja piacra a HTC One megnövelt kijelzővel és ujjlenyomat-olvasóval felvértezett kiadását.
Hír 16
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- Suzuki topik
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Apple iPhone 15 - a bevált módszer
- Ezek a OnePlus 12 és 12R európai árai
- Hardcore café
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- Vicces képek
- Milyen SSD-t vegyek?
- Autós topik
- Motorola Edge 30 Neo - wake up, Jr...
- További aktív témák...