A korábbi feltételezésekkel ellentétben egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy a finn gyártó amerikai regionális Facebook oldalán látható kedvcsinálók a PureView képalkotási technológiával kapcsolatosak, vagyis a Lumia sorozat bővítése helyett valószínűleg a Nokia 808 premierje kerülhet bejelentésre. Az AllThingsD szerint ez már csak azért is valószínű, mert az egyik képen épp Hawaii került kiemelésre, mely telefonos körzetszáma merő véletlenségből éppen 808. A Symbian Belle alapokon nyugvó jövevény az Egyesült Államokban kizárólag kártyafüggetlen változatban lesz elérhető, mivel a nagyobb szolgáltatók közül egyik sem lát fantáziát a Symbian-alapú készülékek forgalmazásában. Az európai platform sokáig a nyitottsága miatt nem válhatott sikeressé, hiszen az Apple és Microsoft megoldásával ellentétben a Symbian rendszerből gyakorlatilag lehetetlen kiirtani az internet megosztást és a VoIP támogatást; manapság azonban a fejlesztések 2016-os tervezett leállítása miatt fordulnak el tőle a szolgáltatók.
Előzmények
-
Indiában startolt a PureView 808
Rövidesen Európában is elérhető lesz a finn gyártó fotózásra kiélezett telefonja
Hír 93
-
PureView kamera a Lumia sorozatban
A Nokia és a Microsoft szoros együttműködésének köszönhetően rövidesen a Lumia sorozatban is elérhető lesz a PureView képalkotási technológia.
Hír 69
-
Jönnek a karcsúbb PureView mobilok
A finn gyártó díjnyertes képalkotási technológiája rövidesen vékonyabb mobilokban is landolhat, de nem feltétlenül 41 megapixeles felbontással.
Hír 16
-
Így készült: Nokia 808 PureView
Számos képalkotással és készülékkel kapcsolatos részletről árulkodik a PureView 808 segítségével forgatott rövidfilm.
Hír 77
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- Google Pixel 6/7/8 topik
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Android másképp: Lineage OS és társai
- NVIDIA GeForce RTX 4060 / 4070 S/Ti/TiS (AD104/103)
- OnePlus 8T – fazonigazítás
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Kutya topik
- Toyota topik
- iPhone topik
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- További aktív témák...