A Samsung újabb olcsó érintőkijelzős modellek bevezetésével kívánja tovább növelni piaci részesedését és úgy tűnik nem is eredménytelenül, ugyanis a legfrisebb felmérések szerint az utolsó negyedévben már csak kétszeresen szárnyalta túl eladások téren a finn óriás. A gyártó hamar megtanuta, hogy az Egyesült Államokban csak akkor tud sikereket elérni, ha együttműködik a szolgáltatókkal, így nem meglepő, hogy az alant látható Samsung Infinity is csak az AT&T kínálatban lesz elérhető. A mérsékelt áron bevezetésre kerülő jövevény visszafogott specifikációt kapott, egészen pontosan 3 hüvelykes, 240x400 képpontos érintőkijelzőt, 2 megapixeles kamerát, HSDPA átviteli képességet és GPS támogatást kínál csak bővíthető operációs rendszer nélkül. Az LG Cookie által elindított rendkívül alacsony árkategória igen sikeresnek mondható, hiszen sokan vágynak érintőkijelzős mobilra azok közül is, akik nem tudják vagy nem akarják megfizetni az okostelefonok vagy multimédiás szuperszörnyek képességeit.
Azóta történt
-
Boltok polcain a Samsung S5600
Kapható a Samsung rendkívül olcsó, HSDPA átvitelre is képes érintőkijelzős mobilja.
Hír 28
-
Samsung A797: Pré koppintás Kínából
Kínából érkezik a Samsung és AT&T logót is felvonultató Pré hasonmás.
Hír 24
-
Samsung S3650 Corby: Érintőkijelző mérsékelt áron
Újabb mérsékelt árú érintőkijelzős modellel rukkolt elő a Samsung, mely 3G nélkül és mindössze 2 megapixeles kamerával érkezik.
Hír 22
Előzmények
-
Az LG és Samsung uralja az érintőkijelzős piacot
Mindkét dél-koreai gyártó több mint húszmillió érintőkijelzős modellt szállított le, mely egyértelmű piaci dominanciát jelent.
Hír 22
-
Samsung S5230 - tudja, hogy mit akarsz
Apró TouchWizes Samsung átlagos tudással és gesztusvezérléssel, korrekt áron.
Elemzés 8048
-
Samsung: Dominancia az érintőkijelző terén
Minden negyedik mostanában értékesített érintőkijelzős mobil a Samsung műhelyében készül.
Hír 21
-
Samsung M8800 Pixon - 8 megányi érintés
Megérkezett a Samsung TouchWiz felületet használó, 8 megapixeles képérzékelővel ellátott fotós masinája.
Elemzés 493
Hirdetés
Percről percre
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Hivatalosan is reagált a Core CPU-k stabilitási gondjáira az Intel
ph A végleges megoldás a Default profil lesz, amit kötelező beépíteni az alaplapgyártóknak.
Bemutatta a DisplayHDR 1.2-t a VESA
ph Bővülnek és változnak a követelmények, illetve a hitelesítési teszt is fejlődik.
PlayStationre tart a Rocksmith+
gp Extraként végre elérhető lesz Steamen is a teljes változat.
Masszív előrelépésnek tűnik a Zen 5
ph Az AMD a gyártók felé már nem is az Intelhez méri a dizájn sebességét, hanem az újabb ARM magokhoz.
Destiny 2 - Végre megérkeztek a régóta várt új pályák
gp A PVP csomag mindenki számára ingyen elérhető lett a minap.
Kompakt AIO-k Thermalright recept szerint
ph A gyártó pozicionálható kijelzővel szállított üdvöskéjét variálható világítással vagy anélkül egyaránt választhatjuk.
The Witcher 3 REDkit - Megjelenési dátumot kapott a modszerkesztő
gp Nemsokára még egyszerűbb lesz extra tartalmakat gyártani a játékhoz.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- Aliexpress tapasztalatok
- Motorola Edge 30 Neo - wake up, Jr...
- Okosóra és okoskiegészítő topik
- Samsung Galaxy Watch6 Classic - tekerd!
- Autós topik
- GTA VI
- Yettel topik
- Synology NAS
- Masszív előrelépésnek tűnik a Zen 5
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- További aktív témák...