Nemrég hallani lehetett olyan pletykákat, hogy a Google Android operációs rendszere nem csupán telefonokban és internettáblákban, hanem olcsóbb netbookokban is debütálhat majd. A lépés logikusnak tűnhet, hiszen már eddig is hallani lehetett Windows CE alapú rendkívül olcsó laptop-szerű eszközökről, melyek inkább internettáblák, de mindenesetre a nagy kijelző és a teljes kijelző sokakat vonz, pláne ha 99 dollár körüli árcímke tartozik hozzá. Úgy tűnik azonban, hogy az ingyenes és nyílt platformok piacán a Symbian Foundation sem szeretne lemaradni és az Open Handset Alliance minden rezzenését követve bemutatták az Intel Atomra átírt operációs rendszert működés közben, mely az OpenGL tartalmakkal is nehézségek nélkül megbirkózott. Egyelőre nem tudni, hogy lesz-e érdeklődő vagy egyáltalán van-e létjogosultsága egy Symbain alapú netbooknak pláne Intel Atom alapokon. A fent említett rendkívül olcsó Windows CE alapú eszköz például ARM processzor köré épült, vagyis a rendszer ugyan nem képes hagyományos Windows operációs rendszerre írt alkalmazások futtatására, de böngészésre és dokumentumok megtekintésére tökéletesen alkalmas.
Azóta történt
-
Google: Sikeres lesz idén az Android
A Google vezetője szerint idén igen komoly teret fog meghódítani az Android.
Hír 12
-
Videón az Android netbook prototípus
Videón is megtekinthető az i-Buddie Android alapú netbookja.
Hír 15
-
Netbookok forgalmazásába kezdhet a Nokia
A Commercial Times értesülései szerint a finn gyártó hamarosan Intel Atom alapú netbookok és Qualcomm alapú smartbookok forgalmazásába kezdhet.
Hír 9
-
Elérhető a Symbian ^2 PDK
A Symbian kiadta termékfejlesztői készletét mellyel együtt megerősítette a Series 60 márkanév lezárást is.
Hír 8
Előzmények
-
Symbian Foundation referenciadizájn
Elkészült a Symbian Foundation OMAP3 alapú MDP referenciadizájnja.
Hír 4
-
Symbian Foundation: Öt változat készül
A Symbian Foundation elárult néhány részeltet a hamarosan érkező egységes Symbian operációs rendszerrel kapcsolatban,
Hír 3
-
Viliv X70 Atom: Internettábla Intel Atommal
A 7 hüvelykes érintőkijelzővel szerelt internettábla opcionális kiegészítővel HSDPA és WiMAX hálózaton is használható.
Hír 2
-
Megérkezett az 1 GHz-es Marvell processzor
Az új 1 GHz-es Marvell processzor nagy teljesítményt ígér alacsony fogyasztás mellett.
Hír 8
Hirdetés
Percről percre
it Egy brit bíró szerint Craig Wright, a bitcoin állítólagos feltalálója folyamatosan hazudott és bizonyítékot hamisított.
it A Huawei olyan nagy versenyt teremtett az Apple számára Kínában, hogy utóbbi érezhetően csökkentette az országban az iPhone-ok árait.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatkoztak a Microsoft aktuális Surface gépei
ph A Surface Laptop és Pro hamarosan megjelenő iterációi a 45 TOPS-os NPU-val érkező Snapdragon X platformra épülnek.
Sztori trailert kapott az Elden Ring: Shadow of The Erdtree
gp A DLC a tervek szerint jövő hónap végén debütál PC-n és konzolokon.
Száguldozáshoz való az új GeForce driver
ph A WHQL minősítésű, 555.88-as eszközillesztő számos Adaptive-Sync monitort is hitelesített.
Egy utolsó platformmal egészíti ki a negyedik generációs EPYC családot az AMD
ph Az EPYC 4004-es generáció a kis- és középvállalkozások igényeire lett tervezve, figyelembe véve a költségeket.
Rárepültek a gyártók a Snapdragon X-re
ph Persze ebben a Qualcomm mellett fontos szerepe van a Microsoftnak is, aki teljes erővel beállt a CoPilot+ PC programba.
Egyszerűsíti termékportfólióját a HP
ph A cég úgy láthatja, hogy a túl sok márkajelzés nem tesz jót az átláthatóságnak.
MultiVersus - Íme a launch trailer
gp Az érdeklődőknek alig egy hetet kell már csak várniuk a teljes kiadás megjelenésére.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Építő/felújító topik
- GoPro Topic
- Xiaomi 13 Lite - dögös vagy, Civi
- Huawei MediaPad M3 - a médiának bejön
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Debrecen és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Multimédiás / PC-s hangfalszettek (2.0, 2.1, 5.1)
- Drágább lett a Pixel 8a
- Senua’s Saga: Hellblade II teszt
- SSD kibeszélő
- További aktív témák...