A mobiltelefonok és a netbookok közötti határvonal egyre inkább kezd elmosódni és ez jól látható azon is, hogy egy-egy netbook bizony már távközlési szolgáltatók kínálatában is felbukkant önálló ajánlatként, internetes csomagokkal. Míg az okostelefonok egyre nagyobb kijelzőt, egyre több memóriát és egyre gyorsabb processzorokat kapnak, addig a laptopok egyre kisebbé és könnyebbé válnak. A frissen bemutatott 1 GHz-es Marvell PXA168 alkalmazásprocesszor pedig még jobban összemoshatja a laptopok és az okostelefonok határmezsgyéjét, hiszen telefonok és PDA-k számára ígér az Intel Atom processzorához közelítő teljesítményt, alacsonyabb fogyasztás mellett, ugyanakkor a gyártó tervei szerint bizonyos olcsóbb linuxos vagy Windows CE alapú netbookok is épülhetnek majd az új processzor köré. A Marvell PXA168 a böngészés teljes élményét képes nyújtani, hiszen a legtöbb videó és hangformátum támogatása mellett könnyen elboldogul a Flash tartalmakkal teletűzdelt weboldalakkal is. A Marvell új processzorának ára és pontos megjelenési dátuma egyelőre nem ismert.
Azóta történt
-
Viliv X70 Atom: Internettábla Intel Atommal
A 7 hüvelykes érintőkijelzővel szerelt internettábla opcionális kiegészítővel HSDPA és WiMAX hálózaton is használható.
Hír 2
-
Kínában terjeszkedik a Dell
Az amerikai szolgáltatók elutasítása után Kína felé terjeszkedik a Dell.
Hír 7
-
Symbian OS Intel Atom processzoron
A Symbian OS mostantól akár Intel Atom alapú netbookok operációs rendszere is lehet.
Hír 5
Előzmények
-
Működő Intel Moorestown prototípus
A tajvani IDF alkalmával volt először látható az első működő Morestown alapú internettábla prototípus.
Hír 8
-
1GHz-es processzor a Qualcommtól
A Qualcomm legújabb mobil processzora minden eddiginél nagyobb sebességre képes.
Hír 27
-
ARM és Intel szövetség a biztonságos mobilokért
Az ARM és az Intel együttműködésével rendkívül biztonságos processzorok készülhetnek mobil eszközökbe.
Hír 0
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.