A hamarosan érkező Apple iPhone szoftver számos új funkciót kínál majd az MMS és sztereó Bluetooth támogatástól a vágólap funkcióig, ám fejlesztők számára az egyik legizgalmasabb újdonság mégis az App Store új értesítési rendszere, mely révén figyelmeztetéseket és üzeneteket lehet küldeni közvetlenül a felhasználók telefonjára. Az Apple Push Notification szolgáltatás lényege, hogy a felhasználók akkor is értesülhetnek egy-egy alkalmazással kapcsolatos változásról ha az éppen nem is fut, mivel a telefon operációs rendszere automatikusan képes fogadni a gyártó szerverén keresztül érkező üzeneteket, és azokat figyelmeztetésként megjeleníteni, vagy a megfelelő alkalmazáshoz tartozó indítóikon jobb felső sarkán elhelyezett apró jellel, vagy számmal jelezni. A szolgáltatás egyelőre csak tesztüzemben működik és az Apple arra kérte a fejlesztőket hogy jelezzék, ha a kiküldött figyelmeztetések 48 órán belül nem érkeznének meg a telefonokra.
Azóta történt
-
Hat új iPhone és kamerás iPod nano érkezik
Az új iPhone várhatóan hat különböző változatban lesz elérhető, mely mellett az iPod sorozat is frissítést kaphat.
Hír 60
-
Az App Store nem jelent nagy hasznot
Az Apple online alkalmazásboltja nem jelent túl nagy közvetlen hasznot, ám a mobilos reklámok és a telefonok iránti kereslet-növekedés miatt mindenképp megéri.
Hír 15
-
Apple iPhone 100 dollár alatt
Az új Apple iPhone várhatóan 4 GB belső memóriával szerelt változatban is elérhető lesz, mely 99 dolláros kezdőáron debütálhat.
Hír 134
-
TuneCast: Az első iPhone 3.0 kompatibilis kiegészítő
A Belkin által bemutatott TuneCast az első kifejezetten iPhone 3.0 platformhoz tervezett kiegészítő.
Hír 6
Előzmények
-
Háttérben is futó alkalmazások iPhone-ra
Az Apple várhatóan komoly megkötésekkel, de engedélyezheti az alkalmazások háttérben történő futtatását.
Hír 39
-
Elérhető az iPhone 3.0 újabb béta változata
Fejlesztők számára már elérhető az iPhone új operációs rendszerének ötödik béta változata.
Hír 8
-
Apple iPhone 3.0 Szülői felügyelettel
Az új Apple iPhone szoftver várhatóan szülői felügyelet funkcióval is rendelkezik majd.
Hír 21
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint autusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Nyíregyháza és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Pécs és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- Nikon Z MILC fényképezőgépcsalád
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Deadlock - Kiszivárgott néhány kép a Valve Overwatch klónjából
- Fűnyíró topik
- Autós topik
- További aktív témák...