A Kantar Worldpanel legfrissebb beszámolója szerint a Lumia 610 és más mérsékelt árfekvésű készülékeknek köszönhetően a Windows Phone platform egyre nagyobb teret hódít Európában, ráadásul Olaszországban a piaci részesedése már 10,4 százalékra nőtt, mely negyedéves szinten 6,6 százalékos bővülést jelent. A kulcsfontosságú piacok közül Franciaországban 3,5, az Egyesült Királyságban pedig 2,3 százalékos volt a bővülés üteme és ezzel együtt egyre biztosabbnak tűnik, hogy még idén átveszi a bronzérmes helyet az Android és iOS mögött, letaszítva a dobogóról a Research In Motion BlackBerry operációs rendszerét. A Windows Phone 8 termékpaletta sikere persze nagymértékben a szolgáltatói árazáson múlik, hiszen műszaki paraméterek terén most már az Android paletta csúcsmodelljeivel is felveszik a versenyt, néhány tekintetben túlmutatva az Apple megoldásain is.
Azóta történt
-
Lassan bővül a Windows Phone Marketplace
A Windows Phone 8 bejelentése óta lelassult a Microsoft telefonos piacterének bővülése.
Hír 18
-
Az okostelefonok háromnegyede Android
Az elmúlt negyedévben piacra dobott okostelefonok közül négyből három a Google operációs rendszerét futtatja.
Hír 407
Előzmények
-
Élő közvetítés a HTC sajtótájékoztatójáról
A HTC két új Windows Phone 8-cal telepített készüléket mutatott be New Yorkban: íme a 8X és a 8S.
Helyszíni riport 383
-
Élőben a Nokia és a Microsoft közös sajtótájékoztatójáról
A Nokia és a Microsoft közös sajtótájékoztatóján lehullt a lepel a két új Lumia készülékről.
Helyszíni riport 900
-
A Nokia uralja a WP7 piacot
Júliusban minden öt eladott Windows Phone mobilból három Lumia logót viselt.
Hír 260
-
Windows Phone 8 – október elejétől
Várhatóan már október első hetében piacra kerülnek az első Windows Phone 8 alapokon nyugvó készülékek.
Hír 123
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint autusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- Okos Otthon / Smart Home
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Steam topic
- OLED TV topic
- ThinkPad (NEM IdeaPad)
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Házimozi belépő szinten
- Amazon Prime Video
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- További aktív témák...