A legtöbb nagy gyártóval ellentétben az Apple hivatalos sajtóközleményei általában csak az elmúlt év azonos időszakával hasonlítják össze az elért eredményeket, pedig az előző negyedévekkel való összevetés is sok esetben hasznos lehet. Az amerikai óriás csökkenő Mac forgalomról és növekvő iPod illetve iPhone eladásokról számolt be, mely utóbbi egy év alatt igen impozáns 123 százalékos növekedést ért el. A történethez persze hozzátartozik, hogy 2008 elején még lényegesen kevesebb országban és kizárólag előfizetéssel volt megvásárolható az iPhone, mostanra azonban kártyafüggetlenül is elérhetővé vált és szinte világszerte kapható. A 3,79 millió leszállított készülék a prémium szegmensben még így is impozáns érték, bár az előző negyedévben leszállított 4,36 és az azt megelőző három hónap alatt értékesített 6,9 milliós darabszámmal összevetve bizony látni lehet a csökkenő tendenciát. A távközlési részleg elkülönített eredményeiről nem számolt be az Apple, a teljes cég azonban 8,16 milliárd dolláros árbevétel mellett 1.21 milliárd dolláros hasznot realizált, mely komoly bővülést jelent az előző év azonos időszakában elért 1,05 milliárdos értéke mellett, azonban az előző negyedév 1,61 milliárd dolláros értékével összevetve ismét látható a visszaesés. A prémium termékeket értékesítő amerikai óriás eredményei gazdasági válság idején még így is igen impozánsak, hiszen a piaci elemzők sokkal jelentősebb visszaeséssel számoltak.
Tovább csökkent az iPhone iránti kereslet
- Írta: (An)Dante
- Forrás: Apple Press
- Kapcsolódó cégek:
- Apple
Azóta történt
-
World of Warcraft iPhone-ra
Egy YouTube videón bukkant fel először a World of Warcraft online stratégiai játék Apple iPhone-ra fejlesztett változata.
Hír 17
-
Apple iPhone CDMA hálózatokon
Az Egyesült Államokban az AT&T mellett jövőre a Verizon kínálatában is megjelenhet az Apple iPhone?
Hír 2
-
258 millió telefon negyedév alatt
Az év első három hónapjában összesen 258 millió mobiltelefon talált gazdára, mely kicsivel felülmúlta a várakozásokat.
Hír 15
-
Az App Store nem jelent nagy hasznot
Az Apple online alkalmazásboltja nem jelent túl nagy közvetlen hasznot, ám a mobilos reklámok és a telefonok iránti kereslet-növekedés miatt mindenképp megéri.
Hír 15
Előzmények
-
Erős negyedévet zárt az LG
A kisebbik dél-koreai gyártó a felsőbb kategóriában elért sikerek miatt igen erős negyedévet tudhatott maga mögött.
Hír 11
-
Sony Ericsson: Veszteség, leépítések
Az előrejelzéseknek megfelelően rendkívül gyenge negyedévet zárt a japán-svéd gyártó.
Hír 36
-
Tizedére esett a Nokia nyeresége
A Nokia 5800 XpressMusic piaci sikere ellenére is igen komolyan megcsappant a finn óriás nettó nyeresége.
Hír 40
Hirdetés
Percről percre
it Az NVIDIA vezérigazgatója szerint még nagyobb keresletet hoznak majd a chipjeik iránt az AI által generált videók. Pedig nagy baj nincs, legutóbb így is 200 milliárd dollárral nőtt a cég piaci értéke a kedvező tőzsdei hangulat miatt.
it A Tomb Raider franchise tulajdonosa szerint egy dolog az AI térhódítása – de a sikeres játékfejlesztéshez emberi kreativitás kell.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Warhammer 40k: Space Marine 2 - Középpontban az egyjátékos és a multi mód
gp A készítők a minap két új előzetessel jelentkeztek a sokak által várt programhoz.
Call of Duty: Black Ops 6 címmel jön a sorozat idei része
gp A teljes leleplezésre a jövő hónapban esedékes Xbox Showcase után kerül sor.
Megérkezett a legújabb és eddigi legátfogóbb 3DMark teszt
ph A Steel Nomad egy Light verziót is kap az igazi platformfüggetlenség jegyében.
Fejlesztői videón a Destiny 2: The Final Shape
gp A Bungie alig két hét múlva végre elhozza nekünk a játék következő nagy kiegészítőjét.
Szinte bankkkártya méretű a LattePanda x86-os SBC-je
ph A Mu nevű apróság egy Intel N100 processzort, 8 GB RAM-ot és PCI Express 3.0-s buszt is kínál.
Free Play Days 2024 - 21. hét: Warhammer játékokat próbálgathatunk a hétvégén
gp Az elért eredményeink természetesen megmaradnak, a programokat kedvezményesen meg is vásárolhatjuk.
Ingyenes az Epic Store-ban a Farming Simulator 22
gp A jövő hét folyamán újabb meglepetésre számíthatunk a cégtől.