Európai idő szerint péntek este a Nokia újabb keresetet nyújtott be az Apple ellen az Egyesült Államokban, Wisconsin államban, mivel az iPad és az iPhone létrehozásához további öt levédetett szabadalmát használta fel jogosulatlanul. A szóban forgó megoldások ezúttal a kibővített adat- és beszédkódolással, a pozícióadatok alkalmazásokon belüli kezelésével és a kompakt készülékkialakítást lehetővé tevő antennakonfiguráció használatával kapcsolatosak. Paul Melin, a Nokia licenceléssel kapcsolatos részlegének vezetője szerint az említett, nem esszenciális szabadalmakat cége nem kívánja licencelni az Apple számára, mivel azok a Nokia jövője szempontjából kiemelten fontosak, hiszen segítségükkel kompakt és kecses modellek megalkotására is lehetőség nyílik. A Reuters értesülései szerint a kereset beadását követően az Apple részvények árfolyama 4,2 százalékot esett. Wisconsin államban a szabadalmi perek általában egy éven belül lezárásra kerülnek, így ha a bíróság a Nokia javára dönt, akkor az Apple nem hozhatja majd forgalomba az iPhone 4G és iPad modelleket mindaddig, míg a kérdéses antenna és szoftveres megoldásokat el nem távolítja készülékeiből. Piaci elemzők szerint ugyanakkor a Nokia célja egyáltalán nem az Apple készülékek értékesítésének ellehetetlenítése, hanem egy megfelelő licencelési megoldás kikényszerítése lehet.
Azóta történt
-
Foxconn: 24 millió iPhone 4G még idén
A DigiTimes értesülései szerint több mint 24 millió iPhone 4G legyártására kapott megbízást a Foxconn.
Hír 27
-
Tovább pereli a Nokia az Oppót
Németországban a Nokia szabadalmainak megsértése miatt már nem árulhatnak Oppo és OnePlus telefonokat, a cég tovább megy, más országokban is perel.
Hír 4
Előzmények
-
Újabb Apple szabadalmak az iPad kapcsán
Kompaktabb antennák működését és a hangszórók térbeli helyzettől függő kalibrálását írják le az Apple új szabadalmai.
Hír 33
-
A HTC visszautasította az Apple vádjait
A HTC hivatalosan is visszautasította a szabadalomsértési vádakat és készen áll bizonyítani igazát.
Hír 42
-
Nokia vs. Apple: Bírósági tárgyalások 2012-től
Piaci elemzők szerint a 2012-ben kezdődő bírósági tárgyalások akár 2014 végéig is elhúzódhatnak.
Hír 22
-
Piaci körkép: Mindenki mindenkit perel?
Az utóbbi időben rengeteg szabadalmi per vette kezdetét, mely várhatóan még csak a kezdet.
Hír 25
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.