A Facebook a többi közösségi oldalhoz hasonlóan nehezen nevezhető az autentikus információk tökéletes forrásának, de azért a nagy gyártók hivatalos lapjai rendszerint megbízhatónak bizonyulnak. Az utóbbi időben persze többször is előfordult, hogy egy-egy készülék frissítéséről hibás információk bukkantak fel, de ez általában utólagos céges döntésekkel indokolható. Az olasz Windows Phone oldalon felbukkant, ám idő közben törölt szerkesztői hozzászólás tartalmát tehát érdemes fenntartásokkal kezelni, de mivel a Microsoft továbbra sem árult el részleteket a Windows Phone 7.8 frissítéssel kapcsolatban, így azért mégiscsak hasznos lehet. A bejegyzés szerint tehát a korábbi modellek biztosan megkapják a frissített főképernyőt, a „Club” szolgáltatást, amely valószínűleg a Rooms lehet, illetve az Xbox Music és a SmartGlass is szerepel a repertoárban. Ez utóbbi kettő persze más platformokra is elérhető, így igen furcsa lett volna, ha pont a saját ügyfeleiről feledkezett volna meg a Microsoft.
Azóta történt
-
Lumia 900 – Windows Phone 7.8 alapokon
A sanghaji Lumia Experience Store már frissített operációs rendszerrel állította ki a finn gyártó korábbi csúcsmodelljét.
Hír 86
-
Windows Phone 7.8 – csak jövőre?
A Microsoft brazil részlegének Twitter bejegyzése szerint csak az első negyedévben várható a korábbi Windows Phone modellek frissítése.
Hír 93
-
Van élet a Windows Phone 7.8 után?
A Nokia belső dokumentumai szerint a korábbi Windows Phone modellekre további frissítések is várhatóak.
Hír 41
-
Windows Phone 7.8 – Lenses támogatással?
A Nokia termékfelelőse szerint a Windows Phone 8 Lense megoldása is elérhető lesz korábbi mobilokra.
Hír 25
Előzmények
-
Windows Phone 7.8 – szivárgó részletek
A Windows Phone 8 platform premierjének közeledtével a korábbi változat frissítési stratégiája is körvonalazódik.
Hír 30
Hirdetés
Percről percre
it Egy brit bíró szerint Craig Wright, a bitcoin állítólagos feltalálója folyamatosan hazudott és bizonyítékot hamisított.
it A Huawei olyan nagy versenyt teremtett az Apple számára Kínában, hogy utóbbi érezhetően csökkentette az országban az iPhone-ok árait.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Bemutatkoztak a Microsoft aktuális Surface gépei
ph A Surface Laptop és Pro hamarosan megjelenő iterációi a 45 TOPS-os NPU-val érkező Snapdragon X platformra épülnek.
Sztori trailert kapott az Elden Ring: Shadow of The Erdtree
gp A DLC a tervek szerint jövő hónap végén debütál PC-n és konzolokon.
Száguldozáshoz való az új GeForce driver
ph A WHQL minősítésű, 555.88-as eszközillesztő számos Adaptive-Sync monitort is hitelesített.
Egy utolsó platformmal egészíti ki a negyedik generációs EPYC családot az AMD
ph Az EPYC 4004-es generáció a kis- és középvállalkozások igényeire lett tervezve, figyelembe véve a költségeket.
Rárepültek a gyártók a Snapdragon X-re
ph Persze ebben a Qualcomm mellett fontos szerepe van a Microsoftnak is, aki teljes erővel beállt a CoPilot+ PC programba.
Egyszerűsíti termékportfólióját a HP
ph A cég úgy láthatja, hogy a túl sok márkajelzés nem tesz jót az átláthatóságnak.
MultiVersus - Íme a launch trailer
gp Az érdeklődőknek alig egy hetet kell már csak várniuk a teljes kiadás megjelenésére.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Vodafone mobilszolgáltatások
- Microsoft Edge (a Windows Internet Explorer utódja)
- RAM topik
- Mesterséges intelligencia topik
- Drágábban indíthat az új iPhone SE
- Dacia topic
- CADA, Polymobil, és más építőkockák
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Redmi Note 13 Pro 5G - nem százas, kétszázas!
- Filmvilág
- További aktív témák...