Feltételezések szerint a közelgő Mobile World Congress alkalmával kerülhet leleplezésre a Microsoft új operációs rendszere, a Windows Mobile 7, mely kezelőfelületét tekintve minden bizonnyal igen előremutató lesz, ám a belső átalakítások úgy tűnik, hogy komoly áldozatokkal jártak. Az IntoMobile értesülései szerint az új platform az Apple megoldásához hasonlóan nem teszi majd lehetővé az alkalmazások párhuzamos futtatását, hanem helyette szüneteltethető lesz a működésük, vagyis kilépéskor illetve feladatváltáskor el tudják majd menteni az aktuális állapotuk, visszatöltéskor pedig az előző állapot helyreállítása után folytathatják a működésük. Ezzel együt egy értesítési rendszer is bevezesésre kerülhet, mely segítségével a nem futó alkalmazások is értesülhetnek a kapcsolódó online szolgáltatásokat ért változásokról, vagyis a frissítések az indítóikonok mellett is láthatóak lesznek. Szintén komoly korlátozásnak tűnik, hogy feltételezések szerint a jövőben csak hivatalos oldalról származó szoftverek telepítésére lesz lehetőség, mely elsődleges forrása az alkalmazásbolt lesz. A fenti információkat a Microsoft egyelőre nem erősítette meg.
Azóta történt
-
Microsoft: Nem kell se multitasking, se vágólap
A Windows Mobile 7 Series csak a beépített alkalmazásokat futtatja majd a háttérben, vágólap viszont egyáltalán nem lesz.
Hír 184
Előzmények
-
Windows Mobile 6.5.3 részletek
A Garmin-Asus M10 után a Sony Ericsson Aspen is megerősítette a Windows Mobile 6.5.3 frissítés létezését.
Hír 23
-
Zune mobil Tegra alapokon az MWC alkalmával?
Várhatóan a Mobile World Congress alkalmával muatkozik be a Zune mobil és a Windows Mobile 7 is.
Hír 20
-
Heteken belül érkezik a Windows Mobile 7
A CNET értesülései szerint a Microsoft a Mobile World Congress alkalmával mutatja be a teljesen átdolgozott operációs rendszerét.
Hír 77
-
IDC: A Symbian marad a piacvezető
Az IDC elemzése szerint a következő négy év során sem változik a Symbian piaci helyzete, ám az Android komoly erősödésnek indul.
Hír 30
Hirdetés
Percről percre
it Miközben Kínában adatközpontot építhet Elon Musk és a Tesla, addig Indonézia kapcsán akkumulátorgyár felépítését fontolgatják.
gp A szkizofréniától és rabszolga-kereskedőktől egyaránt szenvedő Senua újabb különleges utazásra indul, ezúttal a messzi észak ősi istenekkel és modern kegyetlenséggel teli vidékére.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Még idén hozza a Lunar és Arrow Lake-et az Intel
ph A vállalat az év második felében lőné el a puskaporát.
xDefiant - Íme a végleges gépigény
gp Az ingyenes FPS a mia naptól végre játszható lesz minden platformon.
Premier előzetest kapott a Senua's Saga: Hellblade II
gp Délelőtt 10 órától lesz játszható PC-n és Xbox-okon is a folytatás.
Új kategóriát teremtett a PC-n belül a Microsoft
ph Az AI PC-k mostantól hivatalosan is Copilot+ PC-knek számítanak.
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- CASIO órák kedvelők topicja!
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Mr. Y: Motoros sztorik #05
- Parfüm topik
- HBO Max & OD topic
- Toyota topik
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- Xbox tulajok OFF topicja
- Jobb zoom, egyszerűbb kijelző - megérkezett a Sony Xperia 1 VI
- További aktív témák...