A Microsoft engedett a nyomásnak, a nemrég kiírt felhívás alapján a megújult kezdőképernyő mellett további újdonságokra is számíthatnak a mangós készülékekkel rendelkező felhasználók. A redmondi óriás nemrég megnyitott egy fórumot, melyben különféle javaslatokat várnak, melyek a Windows Phone 7.8-ban debütálhatnak.
Nagy meglepetést nem okoznak a hozzászólások, legtöbben az USB háttértárat (azaz a mass storage módot), a képernyőfotók készítésének lehetőségét és az új böngészőt szeretnék viszontlátni a mobilokon. Egyébként ember legyen a talpán, aki végigolvassa az összes kérést, hiszen már most is több, mint ötezer hozzászólás született. Egy szó mint száz, ha valakinek van valami jó ötlete, most elmondhatja a Microsoftnak ezen a linken. Értelmetlen és megvalósíthatatlan dolgokat azért nem illik kérni, illetve arra is érdemes figyelni, hogy több ötlet esetén mindegyiket külön hozzászólásban kell feltüntetni.