X10 mini: Hangfalak, headsetek és hátlapok

Az előző bejegyzésben már említettem, hogy ez az írás a Sony Ericsson Xperia X10 minihez kötődő tartozékokról fog szólni, épp ezért a felvezetést nem is szeretném túl bő lére ereszteni. Azt ugye a tesztből már mindenki megtudhatta, hogy hátlapokból több félét lehet kapni a készülékhez, a kínálat szolgáltatónként változik. Az alap a fekete, ezt mindenképp megkapjuk, de a szolgáltatók további színekkel is kedveskednek: a T-Mobile pinket, a Vodafone pirosat csomagol a náluk vásárolt X0 mini mellé, ha pedig függetlenül vesszük meg a masinát, pirosat és lime-ot kapunk (a Telenor még nem biztos, hogy árulni fogja, de ha igen, akkor ott nem kapunk majd feketét, az alap szín ugyanis a fehér lesz, ami mellé egy lime jár majd). Az itt szereplő képen a fehér hátlap nem látszik, helyette egy szürkét fotóztam le, amit Magyarországon nem forgalmaznak, én viszont kaptam belőle egyet a blog megírásához használt tesztkészülékhez.

Sony Ericsson Xperia X10
[+]

Ennél jóval izgalmasabb az a mobil hangfal, melyet az X10 minihez készített a gyártó és amelyről elsőre nem sikerült megtudnom semmi pontos információt, mivel egy prototípusról van szó. Később kiderült, hogy MS450 a neve, már van magyar nyelvű oldala is, melyről sok technikai adatot nem tudtam meg, de azt azért igen, hogy létezik, mivel a nálam járt cuccon még egy típusjelzés sincs. Az is fix, hogy ez direkt az X10 mini-hez készült, egyrészt azért, mert a formavilág pont olyan, mint magáé a készüléké, másrészt, mert nem egy sima 3,5 milliméteres fülhallgató csatlakozóban végződik. Amellett ugyanis van egy apró kis kiszögellés, ami csak az X10 mini alába megy bele.


Sony Ericsson MS450

A cucc hordozhatósága kiváló, mert bár maguk a hangfalak nem túl kicsik, belül mágnesesek, így össze tudjuk "ragasztani" őket, minek következtében kompakt kis csomaggá állnak össze. Akkumulátor nincs bennük, elemet nem kell rakni beléjük, az áramot az X10 mini biztosítja számukra. Ez hangminőség szempontjából nem tűnik túl előremutatónak, de a helyzet az, hogy az új hangfalak meglehetősen jól szólnak: kicsit dobozhangúak, de hangosak, vannak bennük mélyek és elég kiegyensúlyozottak. Ebből a méretből ennél többet véleményem szerint nem igazán lehet kihozni egy olyan hangszórópárnál, amelyik a telefonról kapja az áramot.

A Sony Ericssontól kapott csomag része volt az általunk korábban már tesztelt MW600 típusú sztereó fülhallgató is, melyről ebben a bejegyzésben nem fogok bővebben írni, mivel korábban már megtettem. Érdekesebbek viszont a gyári fülhallgatók; bizony, többes szám, mivel más fülhallgatót adnak a szolgáltatók és mást kapunk akkor, ha függetlenül vásároljuk meg a készüléket. Kártyafüggetlenül egy MH810 nevű, hallójáratba ülő fülhallgatót kapunk, mely a csatlakozójából ítélve szintén egy X10 mini specifikus cucc, bármibe nem lehet beledugni. Van távirányítója, azaz a kábelen van három gomb (play/pause, előre és hátra léptetés), tényleg nagyon jól néz ki, viszont a hangminősége nem túl jó: visszhangos.


Sony Ericsson MH810

Az operátorok a sokak által ismert MH610-et csomagolják a készülék mellé, melyen ugyan nincs távirányító, szintén hallójáratba ülő konstrukció, mely nagyságrendekkel szebben szól, mint az előző bekezdésben emlegetett társa. Szép, tiszta, kiegyensúlyozott hangja van, mondhatni, hogy megugorja a Sony Ericssonnal szemben ilyen téren felállított elvárásokat. A lényeg tehát az, hogy sem hátlap, sem fülhallgató szempontjából nem mindegy, hogy az X10 minit hol vásároljuk meg: az viszont örvendetes, hogy nem csak egy helyen fogjuk tudni (a T-Mobile ugye már árulja, a Vodafone pedig hamarosan elkezdi).

Bocha

Azóta történt

Előzmények