Keresés

Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • ZooLee

    őstag

    válasz Morph33 #99 üzenetére

    Akkor ez kb. olyan, mint pl. az SGS5-nél, hogy automatikus módnál is lehet +/-10%-ot állítani a csúszkával a kezdőértékhez képest.

    Nem egészen, a csúszkával a minimumpontot határozod meg, vagyis ha beállítod 50%-ra, akkor lehetsz bármekkora sötétben, nem fogja a képernyő megvilágítását 50% alá csökkenteni.

    Én viszont ezt a részt nem egészen értem:

    "Ameddig nem gépelünk be semmit, addig a küldés gomb helyett egy mikrofont láthatunk. Ez sem véletlen, az Apple ugyanis már a hangjegyzetek továbbítását is engedélyezte. Az ikonra rányomva azonnal elkezdhetünk beszélni, amit természetesen rögtön rögzít a szoftver, majd felfelé elhúzva ujjunkat elküldeni, oldalra legyintve pedig törölni tudjuk a felvételt. A felismerés elég jó hatásfokkal történik, magyarul a legtöbb szót megérti, ráadásul az írásjeleket is ki lehet mondani, így teljes értékű szövegek bevitelére adódik lehetőségünk."

    A két rész üti egymást, az első, amikor a beviteli mező melletti mikrofonra nyomok, akkor egyszerűen rögzíti a szöveget, és azt küldi el, nem értelmez semmit. Amiről az utolsó mondat szól, az teljesen más, az a diktálás, nem? Azt külön kell indítani. És egyébként az mitől függ, hogy a szóköz mellett mikrofon gomb aktív-e vagy sem?

    [ Szerkesztve ]

Új hozzászólás Aktív témák