Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • St3ven

    addikt

    Sziasztok!

    Nem tudom, tapasztaltatok-e valami hasonlót, de most röviden megosztom veletek egy megfigyelésemet.

    Az utóbbi három napban kíváncsiságból nem kapcsoltam ki a telómat (közben töltöttem legalább háromszor persze…). Korábbi telóimat sosem szoktam kikapcsolni, de ezt éjjelre (a töltés alatt) mindig. Ahogy teltek a napok, egyre lassabb lett a teló, holott ugyanannyi szabad RAM volt mindig, 20-30 MB között. A lassulás többek között abban nyilvánult meg, hogy míg - hacsak nem indítok még öt másik progit közben - az Opera Mini rendszeresen bent szokott maradni a memóriában (ami jó, hiszen legközelebb nem kell újra betölteni, tehát azonnal indul), addig most ahogyan átváltottam a főképernyőre és megnéztem valami mást a telón, már be is zárta, és legközelebb kezdhette elölről a betöltést, én meg hozhattam be újra a megnyitott lapokat. Vagy míg az első nap simán váltogattam a widgetekkel közepesen, az ésszerűség határain belül teletűzdelt képernyőkön, addig a harmadik nap már ez sem ment olyan gördülékenyen.

    Lehet, hogy ez senkinek sem újdonság, de számomra a tanulság, hogy érdemes egyszer-egyszer újraindítani a telót, hogy mintegy „beinicializálja” magát, legalábbis én valahogy így képzelem… aztán javítsatok ki, ha hülyeségeket beszélek.

    Egyébként 2.1 van rajta (v20b), illetve a minimalista de atomgyors Zeam Launchert használom.

    Van élet a Facebook és Twitter után? - https://logout.hu/bejegyzes/st3ven/mastodon.html

Új hozzászólás Aktív témák