Hirdetés
-
Júniusban Magyarországra érkezik a Tecno, a fejlődő piacok egyik kedvenc márkája
ma A Spark 20-as széria telefonjaival indítanak hazánkban, a negyvenezertől százezerig terjedő ársávban.
-
Ismét elhalasztották a Life by You korai kiadásának megjelenését
gp Jövő hónapban indult volna az early access, jelenleg azonban nem tudni hogy mikor debütál a játék.
-
Az Apple szerint ejteni kell az USA trösztellenes perét
it Az Apple megkért egy bírót, hogy ejtse az USA igazságügyi minisztériumának és 15 amerikai államnak az ellene indított, trösztellenes perét. Azt is megmondták, hogy miért.
Új hozzászólás Aktív témák
-
kolosanyi
veterán
Hát nem tudom, de többen kifogásoltuk a részletességet. Mindenesetre biztos jobban látod, ha most hasonlítottad össze. Igazából ezt kéne nekünk kritizálóknak is, mert egymás mellett kell látni a produkciókat, de én most erre lusta vagyok.
(#161) FET-MEN
Mi baj az LG-vel? Ugyanaz a hardver, nehogy már ott sz@rabb legyen, mint máshol. Semmi gond nem volt szerintem a GT540-nel, nekem is volt egy évig és teljesen rendben van az a telefon. Egy dolgot nem szerettem rajta, az a rezisztív kijelzője. Meg talán azt, hogy egy rohadt ledes villanót tehettek volna rá, de amúgy teljesen megállta a helyét. Ráadásul olyan kis apróságok is voltak benne, mint a Wolfson DAC, igen jól is szól az a telefon, főleg a kategóriájában.[ Szerkesztve ]
-
olbaidhun
őstag
"Ha bővíthető lenne a memória, tovább bírná az akkumulátor és két hét után nem nyúlnék még mindig félre az érintőgombokat keresve, akkor Különösen ajánlott is lehetett volna"
megfogalmaztad a félelmeimet. Talán ezen a vonalon kellene javítani a cégnek. Egyébként tetszett a teszt, köszönet érte.
7o/638-9O93 ► Telón érsz el leghamarabb \_(ツ)_/
-
pisze
tag
Én is csak halkan és fű alatt jegyzem meg, hogy annó amikor adásban bemutattátok a Pradát, Ti is megjegyeztétek, hogy szokatlanul sok plusz van benne, mondjuk többek között az NFC is ! A kamera viszont veri például a fiam Arc S-ének a kameráját. Az ICS-t pedig , hogy őszinte legyek, nem igazán hiányolom, nekem így is megfelel, ha netalán az igéret ellenére sem lesz, nem fogom elsírni magam. Bár bízom benne, hogy az LG betartja az ígéretét , már csak a Prada logo miatt is, és az első körben jön az ICS !
[ Szerkesztve ]
-
fury71
aktív tag
A Sony-hoz adott gyári extrák (liveware, nfc, bravia, trackid, energy saver, psp certifikáció) között nyilván lehet, hogy pont nem használnál egyet sem, de más viszont igen és ez számít.
Az pedig tényleg csak halkan jegyzem meg, hogy erre tutira lesz ICS.
Na erről beszéltemAz élet valójában egyszerű, csak mi ragaszkodunk hozzá, hogy bonyolulttá tegyük.
Új hozzászólás Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen