Keresés

Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • kolopele

    nagyúr

    válasz Z.É.T. #69050 üzenetére

    Igen, a nejem, ő 4 hétre szó szerint kifeküdt a vuhanitól, ha felkelt akkor 5 perc múlva már vissza is kellett feküdjön, nagyon gyenge volt, se ízek, se szagok. Akkor még nem volt oltás, és természetesen én is teszteltettem magamat meg a gyerekeket is, ráadásul kétszer is, de egyszer sem mutattunk pozitivitást, sőt tüneteket sem. Már ekkor gyanús volt nekem, hogy nekünk nem biztos hogy majd fog kelleni oltatni ha lesz vakcina, na de ugye oltás igazolvány nélkül később nem is lehetett létezni. Nejem a következőt is megszenvedte, pedig akkor már volt oltás, nekünk meg ugyanúgy nem volt semmi bajunk, persze az oltást addigra beadattam már, mert ugye kötelezővé tették lényegében. Teszteltettem magam ismét, én is végeztem magamon, negatív. Nejem akkor már kapott egy dobozzal a sokat szidott faviból is. Amit mindannyian elkaptunk, az a következő év februárjában az omikron volt, de azt lényegében mindenki elkapta, enyhe kis torokkaparás ment pár napig, aztán kihagyás, megint pár nap hasonló tünet, ennyi. Most járom az orvosokat, mert mindenem fáj amim csak van, szédülgetés, látásbéli furcsaságok, hasi zűr, stb., de nem találnak semmit, pedig most voltam még agyi MRI - n is, mivel a szemész sem látott semmit, a kardiológus sem, a vérkép is kiváló, mondta is a doki hogy egy 20 éves megirigyelhetné. Persze van egy szívizomal kapcsolatos örkletes alapbetegségem, illetve egy porckorong sérvem, de semmit nem változott a CT szerint, mégis több a tünet, és a sérv miatt(?) meg a térdfájás végett az utóbbi pár hónapban már vezetni is alig tudok sokszor, ahogy a hosszabb séta sem egyszerű, plusz enni is alig tudok egy 3 hetes elvileg epegyulladás, görcs miatt (nem volt kimutatható), ami ugyan már elmúlt (már ha az volt), de a tünetek még mindig ott vannak.

    [ Szerkesztve ]

Új hozzászólás Aktív témák