Android 4.4 frissítési körkép

ASUS, HTC, Huawei és Motorola

Az előző években megszokott módszerhez hasonlóan ismét betűrendi sorrendben haladunk végig a gyártókon, a sort így az ASUS kezdi. A tajvani vállalat egyelőre csak a legújabb PadFone készülékről tudott biztosat mondani, a kapott információk alapján a táblagépes dokkolóval rendelkező telefon a jövő év első negyedévében számíthat az update érkezésére. Az ASUS mentalitását ismerve azonban bizonyosra vehető, hogy nem az említett eszköz lesz az egyetlen fecske, ha tippelni kellene, a Fonepad Note FHD 6 és a Transformer Pad TF701T modelleket említeném.


HTC One

A HTC az elsők között nyilatkoztatta ki a frissítéssel kapcsolatos információkat, a tajvani gyártó ígérete alapján a One készülékekre a KitKat érkezése után legkésőbb 90 nappal megérkezik az új verzió. A szebb időket is megélt gyártó a csúcsgép mellett három további készülék esetén erősítette meg a 4.4-es robot érkezését, a One család másik két tagja (One Mini és One Max) mellett a kizárólag az Egyesült Államokban kapható Droid DNA is rajta van a listán. A sort a One kezdi, ha minden igaz, a csomag január során érkezik majd, melyet szépen sorjában követnek majd a többiek. A gyártó ezek mellett kijelentette, hogy a tavalyi One X egyelőre kimarad a játékból.

A következő versenyző a Huawei, aki igen komolyat villantott az Ascend P6-tal, valamint az idei év egyik legjobb ár-érték arányú telefonját is piacra dobta az Ascend Y300 személyében. Egyelőre úgy tűnik, a gyártó 2013-as modellei közül csak előbbi kapja meg a KitKat rendszert, melyre januárban kerülhet sor.

Motorola Moto G
Motorola Moto G

A Motorola az idén kitett magáért a frissítésekkel kapcsolatban, a Google által tavaly felvásárolt gyártó gyorsan reagált a KitKat érkezésére, a játékban mindkét idei mainstream (nem a kétkártyás vagy a szolgáltató-exkluzív piacra készült) eszköz részt vesz. Az amerikai vállalat idei csúcsmodellje, a Moto X és az ár-érték bajnok Moto G egyaránt a napokban kapta meg a KitKat verziót. A Motorola tehát jó példát mutat, ám ebben természetesen közre játszik az erős Google-hátszél és az előző éveknél (és a riválisoknál) jóval keskenyebb termékpaletta.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • Google Nexus 5 - Android csokoládéba mártva

    A legújabb Android referenciamodellt idén is az LG gyártja, a specifikáció alapján egy igazi csúcsgépről van szó: Full HD kijelző, LTE és Snapdragon 800 került bele.

  • Android 4.4 bemutató

    Megérkezett a Google legújabb édessége, mely a KitKat névre hallgat. Egy Nexus 5 fedélzetén próbáltuk ki, mit tud az Android operációs rendszer legújabb, 4.4-es változata.

Hirdetés